A nemzet megsebzett lelke

Schmidt Mária a kollaboránsokról, a jót választókról és Horthy Miklós államfői felelősségéről is mesélt.

– Mintha a történelem ismételné önmagát. 2002-ben az akkori kampány idején éles vitát váltott ki az ön által vezetett Terror Háza Múzeum létrehozása. Most a Józsefvárosi pályaudvarra tervezett, a holokauszt gyermek áldozatainak emléket állító Sorsok Háza miatt támadják. Kritikusai szerint a Sorsok Háza koncepciójának kidolgozójaként az embermentésre koncentrálva a holokausztért viselt magyar felelősség eltüntetésén dolgozik. Mi erre a válasza?
– Egyik részről az a vád ér, hogy nem tudni még, mi lesz az új intézményben. Másrészt úgy látszik, a bírálók nagyon is tudják. Annyiban kísértetiesen ismétlődik a múlt, hogy ugyanazok az emberek ugyanazzal a vehemenciával támadják a Sorsok Házát, mint akik annak idején a Terror Háza Múzeumot kritizálták. Sokan akkor sem vették a fáradságot, hogy megismerjék bírálatuk tárgyát. Ez az intellektuális igénytelenség jele. Ennek a csoportnak a tagjai fenntartják maguknak a jogot, hogy kizárólagosan birtokolják a múlt értelmezését, a múlt feletti ellenőrzést. A Terror Háza Múzeum létrehozásakor hatalmas kudarcot szenvedtek el, és most attól félnek, hogy a második világháború és a holokauszt tematikájában is kikerül a kezükből az értelmezési monopólium. Másrészt olyan félelmeik is vannak, hogy ha egy ilyen projekt sikeresen megvalósul, akkor nehéz lesz fenntartani, folytatni az Orbán-kormánnyal, a magyar jobboldallal szemben azt az antiszemitizmus, a szélsőségekkel való összejátszás vádját ismételgető támadássorozatot, amely napi szinten éri Magyarországot a külföld részéről.

– Kérem, segítsen a kritikusainak, és foglalja össze tömören a Sorsok Házában megvalósítandó koncepció lényegét!
– Abból indulunk ki, hogy a mai fiatalok egészen mások, mint amilyenek akár húsz-harminc évvel ezelőtt voltak a hasonló korúak. Ahhoz, hogy fel tudjuk kelteni az érdeklődésüket egy nagyon régen, hetven évvel ezelőtt történt esemény iránt, az ő nyelvükön kell elmondanunk a történetet. Ez nagyon nehéz feladat. Először azt szeretnénk elérni, hogy megérintsük a Sorsok Házába látogató tizenéves fiatalok szívét, azután azt, hogy kérdéseik legyenek, majd lehetőséget biztosítunk, hogy a kérdéseiket feltegyék, és azokra válaszokat is kapjanak. Ez ad esélyt arra, hogy a hetven éve történteket egy értelmezési keretbe helyezhessék.

– De mit akarnak pontosan megmutatni a fiataloknak?
– Azt, hogy abban az időben fiatalok, gyerekek nem maradhattak többé fiatalok és gyerekek, felnőtté kellett válniuk, mert a nagyvilág, a történelem beleszólt az életükbe. Szétverte a családjukat, sokuknak az életét is elvette, sokukat bujkálni kényszerített. Akik ezt túlélték, nem gyerekként kezdték újra az életüket, hiszen olyan tapasztalatokat szereztek, amelyeket egy fiatal normális körülmények között nem szerez meg. A másik, amit el akarunk mondani, az az, hogy az ember felelős a sorsáért, döntéseket hoz. Azoknak a sorsát is megismerhetik a látogatók, akik döntési helyzetben voltak. Azokét is, akik tettesek voltak, és a rosszat választották, de azokét is, akik kinyújtották a kezüket az üldözöttek felé, még ha az veszélyekkel is járt. Azt is meg akarjuk mutatni a mai fiataloknak, hogy mindig lehet a jót választani. Nekünk nem az a dolgunk, hogy kutatómunkát végezzünk, hiszen ez egy feltárt korszak hatalmas szakirodalommal

A teljes interjút a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatja.