Ennyi esélye van az erdélyi autonómiának

Bárdi Nándor az MNO-nak adott kétrészes interjújában a magyar kisebbségpolitika kereteit vázolta föl.

---- Versenyző koncepciók ----

A Fideszen belüli magyarságpolitikában is különféle koncepciók működnek-versenyeznek: Kövér László szerint a nemzetegyesítés a kettős állampolgárság megadásával megoldódott, Gál András Levente párhuzamos elit és közigazgatási háttér kiépítésén dolgozik, Németh Zsolt a szerződéses nemzetkoncepcióban (sajátos közösségeknek, sajátos kezelésmódokban) és a kisebbségi kortárs politikusok integrálásában gondolkozhat, a gazdasági érdekcsoportok és a külgazdaság politikusok inkább felnőttképzésben, munkaerő utánpótlásban, illetve a közös nagy gazdasági projektek létrehozásának elsődlegességében érdekeltek.

Répás Zsuzsa pedig közvetíteni próbál a kinti és az itthoni felek között. A külhoni magyarokkal kapcsolatos budapesti politikában több versenyző fut egymás mellett, és ebbe beleálltak a határon túli magyar pártok vezetői is. Így tényleg létrejött egy új szerkezet, de az továbbra is ténykérdés, hogy a párhuzamos nemzetépítésben, a nemzeti azonosság újratermelésében Magyarország jelentősen tud segíteni, de a kisebbségi magyarság mindennapjait meghatározó döntéseket az adott ország politikai rendszerében hozzák meg és a szükséges fejlesztési források is a szomszédországi költségvetésekben találhatók.

– A kettős állampolgárság tömeges felvétele milyen politikai veszélyekkel járhat?
– A dolog megtörtént, már félmillió ember élt ezzel a lehetőséggel. Nem hiszem, hogy jó tanácsadó mindig a vélt félelmekből kiindulni. A gyorsan változó nemzeti politikákban a nehezen változó szlovákiai és ukrajnai állásponton túl, elsősorban Romániában életbe léphetnek korlátozó rendelkezések arra nézve, hogy kettős állampolgárok bizonyos tisztségeket nem tölthetnek be. De ez a moldovai, illetve a posztjugoszláv tömeges többes-állampolgársági viszonyok miatt nem valószínű. Reálisabb az a felvetés, hogy a területi autonómia kérdésében, ha hivatkoznak, ha nem, az észak-oszétiai orosz beavatkozásra, nemzetközileg nehéz lesz semlegesíteni azt a biztonságpolitikai ellenérvet, hogy egy ország közepén lévő 200 ezres idegen állampolgársággal is rendelkező tömb területi autonómiája egyfajta kettős hatalmat hozhat létre.

Az elvándorlás pedig a politikai-gazdasági helyzet függvénye, ha magamra nézve érvényesnek gondolom az európai szabad lakóhelyválasztást, akkor milyen jogon bírálhatom felül azt a külhoni magyart aki átjön? A nagy kérdés, hogy az adott kisebbségi magyar közösségek adnak-e, vagy biztosítják-e a felkészülést az adott országon, régión belüli társadalmi mobilitási pályákhoz. Ezért kulcskérdés a kisebbségi oktatási rendszer hatékonysága.

– Megvalósítható-e a határon túli magyar közösségek esetében a területi autonómia, főként az utóbbi időben látható függetlenségi kezdeményezések (Katalónia, Skócia) fényében?
– Ma Európában a bevándorlók kérdése a legfőbb probléma. Az az őshonos, nemzetkisebbségek ügyét ettől próbálják a kisebbségpolitikusok leválasztani. Autonómia általában ott jött létre, ahol biztonságpolitikai probléma volt, és ez a kényszerítette ki a probléma kezelését. Magyar vonatkozásban a második világháború óta ez nem merült fel. A másik fontos dolog, amelyről már kevesebb szó esik, hogy az európai autonómiák esetében az önkormányzatiságot kapott csoport jobb társadalmi, gazdasági, kulturális mutatókkal bír, mint a többségi lakosság vagy az országátlag. A svédek Finnországban, a dél-tiroli németek, a katalánok és a baszkok is gazdaságilag-társadalmilag fejlettebbek az átlagnál, míg a magyarok esetében ez nem áll fönn. Szerencsére rendelkezésünkre áll olyan társadalompolitikát folytatni, hogy ezeket a magyar csoportokat megerősítsük. Ha van erre közpolitikai akarat.

Arról aztán végképp kevés szó esik, hogy a katalán, vagy a dél-tiroli világok évszázados európai kultúrák, nagyon erős a belső demokrácia és kooperációs készség jellemzi, ami sajnos a magyar kisebbségi közösségeken belül nem működik. (Gondoljunk csak a baszk labdarúgásra és finanszírozására.) Erre kiváló példa, hogy a székely megyék azt sem tudták megszervezni, hogy a marosvásárhelyi nemzetközi repülőtér és Csíkszereda között rendszeres autóbuszjáratok üzemeljenek. Egy másik példa, hogy a Székelyföldön ilyen-olyan kulturális programokkal büszkélkednek, miközben a kultúrházak rossz állapotban vannak, ráadásul a legtöbbször politikai kliensek töltik be a közművelődési pozíciókat szakirányú végzettség nélkül. Az RMDSZ Operatív Tanácsának hatalmi pozíciójának kiépüléséről a pártközi megállapodások kisebbségpolitikai tartalmáról pedig kitűnő elemzéseket olvashatunk Márton Jánostól.

Ahogyan a külhoni magyarok ügye Magyarországon megterhelődött mindenféle szimbolikus pártpolitikai tartalommal és egyre nehezebben lehet kihámozni a kisebbségi magyar közösségek valós társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyait, épp úgy a kisebbségpolitikában az autonómia fogalmát egy politikai mozgósító jelszóvá tették, miközben jó néhány részletes tervezet és törvényjavaslat készült. De a kettő között nem tudatosultak a közérthető és evidens célok. Ilyen elsőrangú elvárás, hogy a magyar legyen regionális hivatalos nyelv a magyarok lakta településeken; a magyarok minél kisebb arányban éljenek olyan településeken, ahol nem lehet hivatalos nyelv a magyar és nincs meg a nemzeti azonosság fejlesztéséhez szükséges intézményrendszer; így a magyaroknak kell legyen saját maguk működtette oktatási és kulturális intézményrendszerük; a regionális és országos fejlesztéspolitikában az esélyegyenlőség és a felzárkóztatás biztosítása a kisebbségek lakta településeknek; a nemzetkisebbségi szimbólumok mint önálló közösségi entitás jelképeinek a méltányos elismerése; az arányos politikai, közigazgatási, igazságszolgáltatási részvétel lehetősége; jószomszédi kapcsolatok Magyarországgal.

– Mennyiben képviselik ezeket a célokat a székelyföldi autonómia akciók?
– Én inkább arról beszélnék, Kiss Tamás nyomán, hogy a romániai magyar nemzeti mozgalmon belül a székelyföldi politikai elit eldöntötte egy magyar dominanciájú régió létrehozását. A menetelés, a zászlóhasználat mellett sok más belső revitalizációs helyi történést látunk (zöld akciók, falunapok, mikrogazdaságok együttműködése). Ez történeti távlatban egy önmegerősítő folyamatnak látom, mindenféle ortodox egyházi missziós építkezés és tulajdoni változások ellenére, a Tánczos Vilmos leírta kettős székelyföldi hatalom, ha részben létezik is, de a közgondolkodásban leépülőben van: az a mindennapi tapasztalat, hogy az ott élő emberek egyre inkább magukénak érzik az intézményeket-intézményeiket, településeiken tudatosan otthonteremtésre törekszenek. A nagy kérdés, az miként tud az autonóm társadalomszervezéstől elszokott budapesti és határon túli politikai elit erre reagálni, képes-e a megosztó pártpolitikai logikákon túllépve, közpolitikai programokat megvalósítani.