Ez jön a rezsicsökkentés éve után

Németh Szilárd bejelentése szerint 2014-ben működni kezd a megerősített fogyasztóvédelmi rendszer.

KG
2014. 01. 16. 11:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselő hozzátette: a fogyasztóvédelem hatékonyabbá tételét szolgálja egyebek mellett a bírság felső határának 100 millióról 500 millió forintra emelése, a közszolgáltatóknál az egységes számlakép előírása, a negyedéves mérőleolvasás lehetőségének a megteremtése, a fogyasztók jogainak megsértése esetén járó tízezer forintos kötbér, továbbá a fogyasztói csoportok létrehozásának a megtiltása.

Miután a fogyasztói panaszok 70 százaléka az energiaszolgáltatókat érinti, ezek a cégek idén kiemelt ellenőrzésre számíthatnak – ismertette a tervek között Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója.

Németh Szilárd kifejtette: a fogyasztóvédelem 2010 előtt gyenge és bírságközpontú volt. Azóta a napi gyakorlatban érvényesül a fogyasztóvédelem. A közműszolgáltatókkal szemben a fogyasztók addig kiszolgáltatottak voltak, de azóta folyamatosan alakul ki a tudatos fogyasztói magatartás. Kiemelte: a húsz kormányhivatalban megszervezték a fogyasztóvédelmi rezsipontokat, amelyeket támogattak a szolgáltatók is. Ugyanilyen fontos az, hogy a nagyvállalatoknál, valamint a közműszolgáltatóknál kötelező – megfelelő képesítéssel rendelkező – fogyasztóvédelmi referenst alkalmazni.

Pintér István a múlt évről elmondta, hogy a hatóság 47 témavizsgálat keretében 25 ezer konkrét vizsgálatot végzett. Ezek között szerepelt többek közt a szavatosság-jótállás, az árfeltüntetés, továbbá a termékbemutatóval egybekötött értékesítés vizsgálata is. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte a főigazgató, hogy a legjobb védelem ellenük az, ha a fogyasztó el sem megy azokra. A piacfelügyelettel kapcsolatban elmondta: az NFH első lett az uniós országok ilyen típusú intézményei között a fogyasztók egészsége és biztonsága érdekében tett intézkedéseivel.

Kifejtette, a tudatos fogyasztóvá válást szolgálja a fogyasztóbarát tanúsítási rendszer, amelyet szigorú kritériumoknak való megfeleléssel lehet megszerezni, illetve a hatóság pozitív listája is. Ez utóbbira azok a kereskedelmi és vendéglátó-ipari vállalkozások kerülhetnek fel, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a fogyasztóvédelmi hatóság, a megelőző egy évben nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük. Jelenleg 2181 vállalkozás szerepel a listán, és az utóellenőrzések során is csak 23-at kellett törölni.

Az idei ellenőrzések sorában – az energiaszolgáltatókon túl – szerepelnek a termékbemutatóval egybekötött értékesítést végző cégek, de vizsgálja az NFH a 18 éven aluliak kiszolgálási tilalmának betartását és a rezsicsökkentés végrehajtását is – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.