P. Tamásék felmentését kérték a védők

Védenceik bizonyítottság hiányában történő felmentését kérték az ügyvédek a Prisztás-gyilkosság ügyében folyó tárgyaláson.

MNO
2014. 02. 03. 20:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A büntetőperben P. Tamást és két társát a több mint másfél évtizeddel ezelőtti Prisztás-gyilkossággal vádolja az ügyészség. P. Tamást az emberölés megrendelésével vádolják, F. Ferencet azzal, hogy a bűncselekmény helyszínére csalta Prisztás Józsefet, míg H. Istvánt azzal, hogy 1996. november 1-jén lelőtte a vállalkozót. A bűncselekményben való részvételt mindhárman tagadják.

Az ügyvéd perbeszédében azt mondta, sem a bizonyítékok, sem a tanúvallomások nem igazolják, hogy P. Tamás rendelte volna meg az emberölést, nem volt érdekelt benne. Példaként említette, hogy ellentmondásosak voltak a tanúvallomások a gyilkosság motivációját illetően, a felek között nem volt konfliktus, és a hagyatékból sem került semmi P. Tamáshoz, anyagi haszna nem származott Prisztás József halálából.

A védő hiteltelennek és használhatatlannak nevezte a Prisztás üzleti köréhez tartozó tanúkat, akik szavai szerint az idő múltával rendszeresen változtattak egy kicsit az általuk elmondottakon. Véleménye szerint az ügyészség kombinatív módon alkalmazza a vallomásokat, a vádat alátámasztó részeket figyelembe veszi, az azzal ellentéteseket pedig elveti.

Az ügy koronatanújának számító és az elsőrendű vádlottra terhelő vallomást tevő Radnai Lászlóval összefüggésben azt mondta: a kecskeméti maffiaperben jogerősen elítélt férfi vádalkut kötött és szabadlábra került, súlyos betegként bármit megtett volna annak érdekében, hogy szabaduljon. Az ügyvéd kétségbe vonta a vádlott szavahihetőségét.

A perben az ügyész korábban fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást kért mindhárom vádlottra.

A másodrendű vádlott H. István védője szerint ha az 1996-ban történteket fekete-fehér kópiának vesszük, az ügyész vádbeszéde már a digitalizált változat, amelyben az ügyészség úgy tálalja a vádat, hogy az minél életszerűbb legyen a néző, a bíróság számára. A Magyarország történetében addig ismeretlen, nyílt színen elkövetett alvilági leszámolással kapcsolatban azt mondta: éveken keresztül nem álltak rendelkezésre olyan információk, amelyeket a vádhatóság most bizonyítékként tálal.

P. Tamás védőjéhez hasonlóan H. István ügyvédje is bizonyítottság hiányában történő felmentést indítványozott arra hivatkozva, hogy nincs a bűnösséget megalapozó bizonyíték.

A harmadrendű vádlott kirendelt védője azt hangsúlyozta, hogy F. Ferenc bűnösségét közvetett bizonyítékokra alapozza az ügyészség, ami az ügyvéd szerint spekulatív és cinikus. A védő szintén azt kérte, hogy miután nincs elegendő bizonyíték védence bűnösségére, arra, hogy tisztában lett volna azzal, hogy gyilkossághoz nyújt segítséget, mentse fel őt a bíróság.

P. Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette, 2012 júliusában elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással (amelyben a sajtóban rendőrségi informátorként is emlegetett Boros József Károly halt meg), továbbá Seres Zoltánnak és testőrének 1999-es tahitótfalui meggyilkolásával is.

A Prisztás-ügy büntetőperében az ügyészség nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja P. Tamást felbujtóként.

P. Tamás és társainak büntetőpere továbbra is rendkívüli biztonsági intézkedések mellett folyik, a teremben – váltásban – folyamatosan a Terrorelhárítási Központ, illetve a büntetés-végrehajtás tíz maszkos, géppisztollyal felfegyverzett munkatársa vigyázta a vádlottakat.

A per a jövő héten az utolsó szó jogán tehető nyilatkozatokkal folytatódik, mielőtt a bíróság meghozza határozatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.