Fidesz: Mesterházy vagy alkalmatlan, vagy hazudik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Pécs két ügyben is várja a pártelnök válaszát.

NT
2014. 03. 31. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus február 6-án jelentette be, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselő-jelöltségtől, és február 12-i hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezt meg is tette, ugyanaznap, amikor a parlament kimondta volna az összeférhetetlenséget.

Simont március 10-én őrizetbe vették, jelenleg előzetes letartóztatásban van, csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A politikus a gyanú szerint egy afrikai ország hamis útlevelét is megszerezte, amellyel egy ismerőse révén egy magyar banknál bankszámlát nyitott.

Az időközben napvilágot látott információk szerint az MSZP bukott elnökhelyettesének már öt eltitkolt bankszámlára kellene magyarázatot adnia, melyeken százmilliós összegek voltak felhalmozva. A Simon-ügyben végrehajtott házkutatások és banki információk beszerzése során a pénzügyi és nyomozó hatóságok olyan pénzintézeti dokumentumokat és tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek révén több újabb, Simonhoz tartozó bankszámlát tudtak azonosítani. Simonnak a Volksbanknál és a MagNet Banknál tartott számlák mellett a salzburgi Bankhaus Spänglernél, a grazi Bankhaus Krentschkernél és a zürichi UBS AG Banknál is voltak számlái, amelyeken nagy összegű, esetenként akár az egymillió eurót is elérő készpénzes be- és kifizetéseket bonyolított le.

Közben az MNO értesülései szerint feleségének ajándékozta a XVIII. kerületi Attila utcában lévő családi házát és a XII. kerületi Ágnes utcában levő luxusingatlanját is Simon. Eszerint az Attila utcai családi ház tulajdoni jogát március 10-én már be is jegyezték Horváth Tünde Márta nevére, miközben Simon Gábor holtig tartó haszonélvezeti jogot kapott az eddigi tulajdoni jog helyett.

Az Ágnes utcánál ugyancsak március 10-én került széljegyre Simon feleségének tulajdonjog-bejegyzés iránti kérelme, illetve az MSZP volt elnökhelyettesének haszonélvezeti jog iránti bejegyzési kérelme. Ez utóbbinál a tulajdonszerzés jogcíme nincs feltüntetve a széljegyen, de feltehetően ugyanúgy az illetékmentes ajándékozással szabadult meg vagyonától Simon, mint a másik ingatlan esetében. A bejegyzés aznap történt, amikor Simont letartóztatták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.