„Komoly bajban van az MSZP”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Generációs ellentét és kőkemény pozícióharcok folynak a háttérben, félresikerült a megújulás is – mondta el Puch László baranyai pártelnök.

VZ
2014. 04. 14. 16:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerinte az országgyűlési választáson elszenvedett vereség azért tűnik olyan nagynak, mert a szocialisták elhitték, hogy akár nyerhetnek is. – Két virtuális valóság csapott össze, a miénk és a Patyomkin-országot építő Fideszé, és az utóbbi jött ki a küzdelemből győztesen. És ott volt a Jobbik, amely az emberek nyelvén tudott beszélni, miközben az LMP is sok szavazatot elvitt – mondta.

Puch szerint ahhoz, hogy ősszel legyen esélyük, olyan üzeneteket kell eljuttatni az emberekhez, amit valóban megértenek. – Ha én nem tudom felsorolni a legfontosabb ígéreteinket, akkor ezzel mások is így vannak. Túl bonyolultak voltunk, kevésbé mertünk demagógok lenni, és a Jobbik által felvetett problémákra is kellett volna valamit reagálnunk – szögezte le Puch a Pécsmának, hozzátéve: az öregek forronganak is a helyi szervezeten belül.

Hiszen ahogy Puch is mondta, ők háttérbe vonultak, mindent a fiatalokra hagytak, akiknek viszont sikerült újabb vereséget abszolválniuk, ami után azt várják, hogy az idehaza súlytalan májusi EP-választás még egyet nyom lefelé a fuldokló párton. A Pecsma.hu kereste Tóth Bertalant is, aki az MSZP országos elnökségének a tagja, de nem akart nyilatkozni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.