– Balog Zoltán miniszter azt mondta, ön áll majd az élén a felsőoktatás nemzetgazdasági-piaci szempontoknak jobban megfelelő átalakításának. Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Ha megnézzük a felsőoktatás rendszerét, azt láthatjuk, hogy az elmúlt húsz év folyamán a felsőoktatás bizonyos struktúrái sokszor egyáltalán nem vagy nem a megfelelő módon alkalmazkodtak a gazdasági és társadalmi környezethez. Sok esetben pedig átestünk a ló másik oldalára, bevezettünk nem a hagyományainkkal kompatibilis megoldásokat, létrehoztunk oktatási formákat és szakokat, gondolván, majd erre lesz piaci igény, miközben ezt az idő nem igazolta. Az átalakítás szükségessége megjelenik a kimeneti oldalon, azaz a képzett szakembereket érintő ügyekben: valóban azt, olyan mértékben és minőségben képezzük-e, amire szükség van, illetve a struktúra oldaláról nézve, ezt megfelelő, költséghatékony és fenntartható módon tesszük-e.
– Minden átszervezés természetéből fakadóan konfliktusokkal jár, ön tart ezektől?
– Minden, ami új és más, mint az eddigi gyakorlat, ellenállást, bizalmatlanságot szül, itt inkább az a kérdés, hogy ezeket a helyzeteket milyen módon tudjuk kezelni. Mindenesetre túlzottan nem félek ezektől a konfliktusoktól, hiszen egy alapvetően jól strukturált, a maga módján fegyelmezett, nagy hagyományokkal bíró rendszert szeretnénk az optimálisabb működés irányába vinni. Természetesen a rendszer részleteinek kialakításában az intézmények véleménye, a velük való együttműködés kulcsszerepet fog játszani, a törvényben leírtakat szem előtt tartva. Fontos, hogy az intézmények ne csak az esetleges problémákat és nehézségeket lássák az átalakítást illetően, hanem a kínált lehetőséget is.
– Csaknem két évtizedes nagyvállalati tapasztalattal mit gondol, mekkora a váltás egy egyetemi kultúrának a multinacionális nagyvállalatnál elvárt hozzáállás? Próbálják ezt közelebb hozni az új rendszerben?
– Abban a szerencsében részesülhettem, hogy korábbi munkáim következtében párhuzamosan láttam a felsőoktatás és a piaci szereplők világát, és gondolom, hogy ezért esett rám a miniszterelnök és a miniszter úr választása. Ahogy a két szegmens struktúrája, úgy a kultúrája is sok elemében különbözik, és nem célunk a felsőoktatásban teljesen idegen rendszert létrehozni, viszont mindenképpen törekszünk a gazdaságban jól működő megoldások adaptálására, bevezetésére és sikeres működtetésére.
– Nagy visszhangja volt annak, hogy a beterjesztett törvénymódosítások szerint hamarosan jön a duális képzési rendszer. Vehetjük úgy, hogy ez az ön szakterülete?
– A tervezett duális szakképzés lényege arról szól, hogy a felsőoktatás a létező gazdasági igényeknek megfelelően képezzen szakembereket, a gyakornoki rendszer korlátozott keretein túl. A modell egyébként a hetvenes évek Németországából származik, ahol a vállalati szereplők elégedetlenek volt a német friss diplomások gyakorlati tudásának szintjével; ugyanakkor nemcsak igényeket támasztottak, hanem be is szálltak a rendszer működtetésébe. Magyarországon a duális felsőoktatási modell kialakítása a Kecskeméti Főiskolán kezdődött 2008-ban, amikor mondhatjuk úgy, az ipar erőteljesen beszállt a mérnökképzésbe. Ennek lényege az, hogy a hallgatók az intézményben tanult elméleti tananyag mellett, azzal párhuzamosan az együttműködésben részt vevő vállalatoknak köszönhetően megszerzik a megfelelő gyakorlati tudást is, így friss diplomával is kész szakemberek lesznek. Ez a gyakornoki modellnél lényegesen több, hiszen nem egyszerűen kiküldjük dolgozni a hallgatókat az adott vállalathoz, hanem meghatározott – a felsőoktatási intézménnyel egyeztetett, annak tananyagához illeszkedő – rendszer szerint a vállalat formálisan is képzi a hallgatókat. Kecskeméten a baden-württembergi modellt vettük át, némileg alakítottunk rajta, és most már a harmadik évfolyamunk felvételizik ebben a rendszerben. A tapasztalatok egyébként mind a hallgatók, mind a vállalatok részéről kitűnőek.
– Olyan kritikák is elhangzottak, hogy ön műszaki ember, inkább ezen a téren erős, emiatt a társadalomtudományokra és a bölcsészetre nincs ekkora rálátása.
– Természetesen az eddigi tevékenységem súlypontja mindig a műszaki terület volt, azonban a Kecskeméti Főiskola rektorhelyetteseként 2008 és 2010 között megismertem az agrár- és pedagógusképzés sajátosságait is.
– És itt mi a helyzet a duális képzéssel? Alkalmazható a társadalomtudományok vagy a bölcsészettudományok területén is?
– Nem szeretném túlmisztifikálni a duális képzés jelentőségét; adott területeken adott helyzetben adott gazdasági szereplőkkel nagyon jó modell, de attól óva intenék, hogy univerzális, mindenre jó orvosságnak gondoljuk. A kecskeméti képzés nagyon jó reklámot csinált a modellnek, hiszen ott remekül működik: hamarosan végez az első évfolyam, és a gyárakban, ahol szükséges a mérnöki kapacitás, megjelenik az a több mint 25 hallgató, aki pontosan tisztában van a technológiák gyakorlati működésével. Fontos megemlíteni, hogy a hallgatónak semmilyen kötelezettsége nincs, hogy az őt képző vállalatnál helyezkedjen el, mint ahogy a vállalatnak sincs, hogy őt alkalmazza, ilyen értelemben nem csak az adott vállalat profitál ebből a formából. A humán területen belül a tanárképzés például tipikusan ilyenfajta duális képzésre predesztinált képzés, és így is folyik. De említhetem a közgazdászképzést is, ahol szintén erős vállalati igény van az együttműködésre. A duális modell ott lesz bevezetve, ahol van létjogosultsága, azaz van rá igény és szándék a gazdasági és társadalmi környezet részéről, s az egyetem is képes ennek a létrehozására. Ha van rá igény akár a piaci szereplők, akár a felsőoktatási intézmény részéről, akkor a duális képzés támogatott és preferált lehetőség – amelyet a felsőoktatási törvény és az ebből következő rendeletek határoznak majd meg –, semmiképpen sem kötelezettség.
– Feltétlenül csak nagyobb vállalatokban gondolkodik a kormány?
– Jelenleg arra igyekszünk megoldást találni, hogy a kisvállalkozások is bekapcsolódhassanak ebbe a modellbe, amelyek nem rendelkeznek a teljes spektrumú vállalati képzés lehetőségével. Zalaegerszegen és Szombathelyen bejelentették már a duális felsőfokú képzőközpont létrehozását, itt egy közösség – önkormányzat, vállalatok közössége, kamara – áll össze annak érdekében, hogy megosszák egymás között az oktatás terheit. Ez is abba az irányba hat, hogy a gazdaság számára értékesebb szakembereket képezzenek az intézmények.
– Kancellária-rendszer kialakítása is napirenden van, mi lesz ebben önnek a feladata?
– A kancellária-rendszer része egy új, másfajta irányítási metodikának, amely az állami felsőoktatásban az eddigi hagyományok alapján szokatlan, de nem az például a magántulajdonú intézményekben, sem itthon, sem külföldön. A rendszer bevezetésének célja, hogy a felsőoktatási intézményekbe más szemlélettel, a tulajdonos érdekét direktebben megjeleníteni tudó szakemberek – hangsúlyozom: szakemberek – kerüljenek, akik az intézmény gazdasági működését irányítják, a rektorral közösen. Az intézmény vezetője természetesen a rektor, aki a törvényben definiált területeken ugyanolyan kötelezettségi szinttel rendelkezik, mint a kancellár, ugyanolyan módon számon kérhető a döntéseiért, tehát az intézmény irányításának a felelősségét mindketten viselik. A kancellárnak egyetértési joga van a gazdasági következményekkel rendelkező döntéseket illetően, ez azonban nem azt jelenti, hogy nem fog egyeztetni a rektorral, és lehetőség szerint konszenzusos megoldást találni, mielőtt az ügyet eszkalálni kellene. Én azt gondolom, hogy a minisztérium részéről delegált kancellár nem komisszár, aki a tulajdonos ukázait továbbítja és hajtja végre, hanem egy – a rektorhoz hasonlóan – elkötelezett, sikerorientált szakember, és kettejük közös érdeke az intézmény sikeres működése. Egyébként a kancellár újfajta kapcsolattartó lesz az intézmény és a tulajdonos között, ami az intézmény számára újabb lehetőségeket teremt, növeli a transzparenciát, mindez a bizalom erősödésén keresztül lényegesen hatékonyabb kapcsolathoz és végső soron működéshez fog vezetni. A törvény rendelkezik a kancellár feladatairól, de a működés részletes rendszerét mind a minisztériumban, mind az intézményben az érdekeltekkel közösen fogjuk kialakítani, hiszen mindenki az optimális működés elérésében motivált. Én mint a területért felelős államtitkár akkor leszek elégedett, ha ez jelenti majd a bevezetett rendszer sikerét, ha a korábban említett eszkalációs folyamat működtetésére nem lesz szükség.
