A házasság kérdéskupacával meg kell küzdenie az egyháznak

Ez derült ki Erdő Péter bíboros, katolikus érsek közmédiának adott pénteki nyilatkozataiból.

BuL
2014. 09. 19. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdő Péter mindkét műsorban elmondta, hogy a szinódus témája a család lesz az „evangélium hirdetésének összefüggésében”. A bíboros úgy fogalmazott, „az egyetlen evangéliumból próbálunk tanulni a mai körülmények között”. Magyarországon a felméréseik szerint a tartósan együtt élő pároknak több mint a fele nem házasságban él, és a fiatalok körében ez még gyakoribb – tette hozzá. Ebből következik, hogy az egyháznak át kell gondolnia, hogy mit jelent a család mint „mégiscsak látható és társadalmilag megjelenő közösség”. Fel kell tenni a kérdést, hogy lehet védeni és támogatni a családokat, miközben az emberek „úgy tűnik, ösztönösen menekülnek a túlzott bürokrácia, a túlzott ellenőrzés, a túlzott intézményesítés elől” – tette hozzá a bíboros.

Erdő Péter a Kossuth rádió műsorában kitért arra is, hogy a püspöki szinódus nem döntéshozatali szerv, „nem a katolikus egyház parlamentje”, hanem egy tanácsadó szerv, ahol a világegyház különböző részeiből érkező püspökök tanácsot adnak a pápának.

Elmondta, hogy a szinódus után lehet, hogy lesz egy záró üzenet, egy záró okmány, de a munka teljes eredményét a pápának adják át, aki vagy szinódus utáni apostoli buzdítást tesz közzé, vagy a következő szinóduson fogja fölhasználni a dokumentumot. A bíboros kiemelte, hogy ez most egy rendkívüli szinódusi ülés, és jövőre lesz egy rendes szinódusi ülés is „lényegében ugyanerről a témáról”. Mint mondta, jövőre a hangsúly az antropológiai kérdéseken lesz, azt vizsgálják majd, hogy mik azok az alapvető emberi igények, szükségletek, amelyeket a házasság és a család kifejez, vagy amelyeket ki kellene, hogy fejezzen.

A Vatikánban október 5. és 19. között rendezik meg a rendkívüli püspöki szinódust. A találkozónak Ferenc pápa A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címet adta.

A szinódus jelentőségéről még többet megtudhat az ezekben a napokban Budapesten zajló Jezsuita Sziget programjain. A szinódus főrelátora Erdő Péter lesz Rómában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.