Kitüntetést kapott Serédi Jusztinián és Lékai László

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A második világháború idején a magyarországi lengyel menekülteknek nyújtott segítségükért kapták.

NT
2014. 09. 18. 23:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Neki köszönhető, hogy Edmund Fietz-Fietowicz, a lengyel ellenállási mozgalom budapesti vezetője kétszer is kijutott Londonba az emigráns lengyel kormányhoz. 1945 februárjában a nyilasok fogták el és adták át a németeknek, akik nem sokkal később agyonlőtték – hangzott el a méltatásban. Kitüntetését a Kudar család képviselője vette át.

A díjak átadása után Roman Kowalski köszöntőjében arról beszélt, hogy a lengyel–magyar kapcsolatok kiemelten fontos fejezete volt, amikor 75 évvel ezelőtt, a második világháború kitörését követően Magyarország befogadta a lengyel menekülteket. Úgy fogalmazott, ezen a fontos napon „kötelességünk, hogy újból megemlékezzünk a magyar egyház különleges szerepéről”.

A nagykövet emlékeztetett arra is, hogy a lengyel–magyar barátság több mint ezer évvel ezelőtt éppen a katolicizmusra támaszkodva kezdett kiépülni, és ezer éven keresztül a katolikus egyház és a közös értékek erősítették és ápolták ezt a barátságot. A második világháborúban Lengyelország újra számíthatott a magyar katolikus egyház támogatására. Erdő Péter beszédében a kitüntetettekkel kapcsolatban hangsúlyozta, ezek az emberek sötét időkben, nehéz körülmények között világosságot sugároztak maguk körül.

Serédi Jusztiniánról a bíboros elmondta, sok mindent írtak róla a történelemkönyvekben, de életének ezt az aspektusát viszonylag kevesen emlegetik, pedig „mélységesen dokumentált és nagyon fontos”. Kiemelte, Serédi Jusztinián az embermentésben, a lengyel menekültek gondozásában és más üldözöttek megmentésében is központi szerepet töltött be Magyarországon. Élete mindig a kiszolgáltatott, a gyönge emberek mellett folyt – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.