Szankciókat követel hazánk ellen Gyurcsány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Demokratikus Koalíció levélben fordult az Európai Bizottság leendő elnökéhez – újabb kísérlet Magyarország lejáratására.

2014. 10. 31. 4:30

Eközben Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára a Hír Televízióban megerősítette lapunk értesülését, miszerint a Bunge élelmiszer-ipari vállalat érintett lehet egy kétmilliárd forintos kárt okozó áfacsalási ügyben. Ám Andrzej Rózycki, a Bunge Hungary ügyvezető igazgatója a Hír TV-nek tagadta, hogy lenne olyan alkalmazottjuk, akiket bűncselekménnyel gyanúsítanának. A Napi Gazdaság október közepén írta meg: több amerikai érdekeltségű intézménnyel, céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon, amire válaszul az amerikai fél arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba. Lapunk megírta: a Bunge részese volt egy Argentínában három évvel ezelőtt kirobbant, több száz millió dolláros áfacsalási botránynak. Majd feltártuk: Obama amerikai elnök 2006-ban szenátorként támogatást nyújtott a Bunge-nak, s korábbi környezetvédelmi tanácsadója, Carol Browner a Bunge Limited igazgatótanácsának tagja lett.

A Népszabadság a botrány kapcsán eközben tegnap arról írt: „Washingtont nem Orbán személye érdekli, hanem az, hogy Magyarország ne gyengítse az Oroszországgal szembeni egységes nyugati fellépést, illetve a budapesti példát felhasználva ne próbálják a térségben máshol is tekintélyelvű rezsimmé változtatni a parlamenti demokráciát. Az ugyanis elkerülhetetlenül nemkívánatos orosz térnyeréshez vezetne.”

Szél Bernadett, az LMP társelnöke tegnap közleményben jelezte: kezdeményezik a miniszterelnök meghallgatását a külügyi és a nemzetbiztonsági bizottságok összevont ülésén. Szerintük itt az ideje, hogy Orbán végre „egyenesen és egyértelmű mondatokban” válaszoljon arra, hogyan akarja visszaszerezni Magyarország cselekvőképességét. Szél emlékeztetett: hétfőn várható a parlamentben a Déli Áramlat gázvezeték hazai szakaszának szabad utat biztosító törvénymódosítások zárószavazása, ami szerinte egy „újabb orbáni gesztust jelent” a „putyini” Oroszországnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.