Hende Csaba Magyarország NATO-csúcson tett vállalásai közül kiemelte még, hogy mintegy 20 milliárd forintos beruházás keretében a következő másfél-két évben fejlesztik a pápai bázisrepülőteret. Emellett Magyarország októbertől decemberig egy lövészszázadot küld a Baltikumba. Az ukrán válság rendezésével kapcsolatban Magyarország többek között vállalta tíz ukrán sebesült katona ellátását a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, a kelet-ukrajnai aknamentesítési műveletekben részt vevők felkészítésének segítését, továbbá Magyarország 100 ezer dollárt fizet be a kibervédelmi fejlesztésekre, a Magyar Honvédség pedig összekötő tisztet küld a kijevi NATO-irodába.
A NATO-csúcson kiemelt téma volt még a közel-keleti helyzet, az Iszlám Állam fenyegetése és az ottani humanitárius katasztrófa. A találkozó résztvevői hangsúlyozták, hogy a terrorszervezet ellen nem elsősorban NATO-szerepvállalással, hanem – ahogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is hangsúlyozta – nemzetközi koalíciós hadműveletekkel kell fellépni. Ebben Magyarország is aktív szerepet tölt be – mondta Hende Csaba.
Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök előadásában felidézte: 1999 óta – amióta Magyarország tagja a szövetségnek – ez volt a nyolcadik csúcstalálkozó. A mostani csúcs megállapításai közül kiemelte, hogy műveleti NATO helyett készenléti NATO-ra van szükség. A csúcson döntöttek egy készenléti akcióterv kidolgozásáról, amely egy nagyon magas készenléti összhaderőnemi harci kötelék létrehozását is rögzíti.
A vezérkari főnök hangsúlyozta: mindez a Magyar Honvédségnek is kötelezettségeket jelent. A térség biztonsága Magyarországnak is érdeke, ezért fontos, hogy a magas készenléti kötelékben valamilyen formában részt vegyen. Benkő Tibor kiemelte: ha Magyarország 150 katonát ajánl fel ebbe a kötelékbe, akkor – ahhoz, hogy a létszámot hosszú távon, váltásokkal is garantálni lehessen – legalább háromszoros létszámot, mintegy 450 embert kell biztosítani. Ezeket a katonákat pedig fel kell szerelni korszerű, modern eszközökkel. Ehhez elengedhetetlenek a különböző beszerzések, az eszközök cseréje – jelentette ki a vezérezredes.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!