Nem tudni, miből él Juhász Péter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Elfogadták a fair bankokról és a forintosításról szóló törvényeket, valótlan Juhász Péter vagyonnyilatkozata? Ez történt a héten.

MNO
2014. 11. 30. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés kedden a kormány javaslatára elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket. A képviselők 116 igen szavazattal, 38 nem ellenében és egy tartózkodás mellett hagyták jóvá a jogszabály-módosítást. A Fidesz-frakció szóvivője, Tuzson Bence a lépést úgy értékelte, hogy ez egy jobb és kiszámíthatóbb korszak kezdete. Mint mondta: a bankok elszámoltatásával lezárják a múltat, a kedden elfogadott, fair bankokról és forintosításról szóló törvények pedig igazságot tesznek és kiszámítható jövőt garantálnak. Mindezek eredményeképpen a jegybank számítása szerint 25 százalékkal csökkenhetnek a devizaadósok törlesztőrészletei – emlékeztetett a Lánchíd Rádióban a Pénzcentrum.hu szerkesztője, Ráski Péter.

Kedden írta meg az Index, hogy egy belvárosi hotel kisebbségi tulajdonosa lesz Giró-Szász András, a kormány kommunikációs államtitkára. Néhány hete a Napi.hu arról számolt be, hogy a 120 szobás szállodát hárommilliárd forintos költséggel alakítja ki egy korábbi bérházból a Dorottya 8 Hotel Kft., amelynek vezetője és résztulajdonosa Serfőző Péter, az államtitkár sógora.

Az üzletember neve egyébként már korábban felbukkant a Dorottya utcai épülettel összefüggésben. A Sofitel Hotel mögötti bérházat Belváros-Lipótváros önkormányzata 2010-ben adta el csomagban hat másik értékes ingatlannal együtt 2,7 milliárd forintért. A Blikk pénteken arról írt, hogy a kerület negyedével olcsóbban adott túl az ingatlanokon, amelyeket offshore cégek szereztek meg. A napilap szerint az önkormányzat az értékesítés előtt „vitte le” az árat, így például a 3200 négyzetméteres hasznos alapterületű Dorottya utcai épülettől 776 millió forint helyett 582 millióért „szabadult meg az önkormányzat”.

Az adásvétel után a kerület nem hozta nyilvánosságra az új tulajdonos nevét, de egy idő után kiderült, Serfőző igazgatja a gazdasági társaságot. Giró-Szász András korábban nem volt hajlandó kommentálni sógora ingatlanüzleteit, most azonban kiderült, hogy ő is részese a milliárdos belvárosi beruházásnak. Az államtitkár pénteken jelezte: visszautasít és szándékos csúsztatásnak tart minden olyan utalást, amely a nevét összemossa a budapesti V. kerületi ingatlantulajdont vásárló céggel. Giró-Szász András közölte: soha nem volt a tulajdonában olyan cég, amely ingatlant vásárolt volna. Egy olyan cégben szerzett idén ősszel 20 százalékos részesedést, amely évekkel korábban, más cégek által megvásárolt ingatlantulajdonnak az 50 százalékos tulajdonosa.

Szerdán döntött a közlekedésszervezési koncepció alapelveiről a Fővárosi Közgyűlés. Az ülésen elfogadott határozat szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-t a Budapesti Városigazgatás Holding (BVH) Zrt.-be integrálják. A koncepció alapelvei között rögzítették, hogy a BKK Zrt. és a főváros közötti, a BKV Zrt. tulajdonosi jogainak gyakorlására irányuló megbízási szerződést, így a BKK-nak a BKV feletti egyes tulajdonosi irányítási, utasításadási jogait megszüntetik. A BKK Közút Zrt.-t leválasztják a BKK-ról, majd mindkét céget a Budapesti Városigazgatás Holdingba integrálják, a főváros egyes tulajdonosi jogainak gyakorlását így átadják a BVH-nak. Az előterjesztést eredetileg 27 igen, 3 tartózkodó és 1 nem szavazat ellenében fogadta el a testület. Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató sorsáról később dönt a Fővárosi Közgyűlés. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy nem lát olyan okot, amiért le kellene mondania.

Novemberben csökkent a kormánypártok népszerűsége, ami minden bizonnyal a közelmúlt hazai és nemzetközi politikai konfliktusainak következménye. Kisebb mértékben, de növekedtek az ellenzéki pártok táborai, viszont a legnagyobb mértékben a bizonytalanok és pártválasztásukat eltitkolók tábora nőtt meg – közölte a Tárki szerdán. A felmérés szerint a Fidesz–KDNP 12 százalékpontot vesztett népszerűségéből a teljes népesség körében, vagyis októberhez képest a támogatói kör harmadával csökkent, azaz novemberben 25 százalék.

A közvélemény-kutatás szerint a Jobbik népszerűsége lényegében nem változott: az októberi 11 után e hónapban 12 százalék. A legjelentősebb baloldali erő, az MSZP támogatottsága változatlanul 11 százalék, és ezzel stabilizálta a baloldalon vezető szerepét. Nem változott a Demokratikus Koalíció szimpatizánsi körének mérete sem az előző hónaphoz képest: 3 százalék. A pártpreferenciájukat nem közlő válaszadók között különösen megnőtt azok aránya, akik eltitkolják pártszimpátiájukat, az októberi 13 százalékról 19 százalékra. Növekedett a bizonytalanok aránya is, 21-ről 24 százalékra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.