Vida Ildikó és a KDNP került a fókuszba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szabad vasárnapról szóló KDNP-s javaslat és Vida Ildikó NAV-elnök nyilatkozata voltak a legmeghatározóbb belpolitikai fejlemények.

2014. 11. 09. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elismerte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, hogy ő az egyike annak a hat személynek, akit állítólagos korrupciós ügyek miatt kitiltottak az Egyesült Államokból. Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, több NAV-os kollégájának is megtiltották a beutazást, de neveket nem árult el. Azt viszont hozzátette, hogy közvetlenül az amerikai értesítés után, vagyis már két hete jelezte a kormánynak a kitiltását, de azt nem mondta el, hogy pontosan kit értesített. Az ügyben a parlament nemzetbiztonsági bizottsága kezdeményezte André Goodfriend amerikai ügyvivő meghallgatását, s a testület jövő heti ülésére meghívják a nemzetgazdasági és a belügyminisztert is.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhivatal korábbi elnökhelyettese nem feltételezi, hogy az amerikai kitiltási ügyben érintett Vida Ildikó bármilyen korrupciós bűncselekményt elkövetett volna. – Az amerikai kormány a magyar tisztségviselőre azt mondja, hogy korrupt. Pont. Hogy miben, hogyan, milyen ügyben, azt senki nem tudja egyelőre – vélekedett.

Tove Skarstein a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) véleménye szerint számos bűncselekmény gyanújával összefüggésbe hozható Ökotárs további foglalkoztatásához kötné, hogy a Norvég Alap szerződés szerint is járó – korábban felfüggesztett – nem civil összegeit folyósítsák hazánknak.

A továbbképzés két részből állt: egyrészt a határőr-alakulatok taktikai irányításából, másrészt hadvezetési ismeretekből. A bizonyítványból kiderül, hogy Horváth Imre mindkettőre a legjobb, jeles minősítést kapta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.