– Ön szerint mi az üzenete a vasárnapi tapolcai és a megelőző időközi országgyűlési választás eredményének?
– Nincs nevetségesebb, mint öklöt rázni az elment hajó után. Az elmúlt évtizedekben megtanultam, hogy győzni csak az képes, aki veszíteni is tud. Természetesnek tartom, hogy a megfelelő belső fórumok elemzései nyomán higgadt döntésekkel változtatnak, ahol ez szükséges. Annak értelmét nem látom, hogy magunkat kezdjük ostorozni, az élveboncolás is veszélyes, mert ilyenkor az is megtörténhet, hogy végül megállapítják: a halál oka maga a boncolás volt.
– Viharos egy éven vagyunk túl. Számított-e tavaly az újabb kétharmados országgyűlési választási győzelemre és az azt követő fölényes európai és önkormányzati sikerre?
– Ha nem is ilyen arányúakra, de számítottam a győzelmekre, azonban ne lássuk magunkat se többnek, se kevesebbnek, mint akik vagyunk. Az elmúlt évek kétharmados politikai teljesítményét történelminek minősítem. Ezt a kétharmados országtöbbséget előbb a politikai, gazdasági, erkölcsi katasztrófát okozó ellenfeleink hozták össze, de a tavaly elért kétharmados többségnek immár közös jövőképe van, amit az alaptörvényben, az új alkotmányban szentesítettünk. A viharos esztendő, amire ön utal, rendkívüli próbatétel volt, olyan belpolitikai hidegháború alakult ki, amelyet az ellenérdekelt külső erők is profi módon hergeltek. Mind a három tavalyi sikeres választás azt bizonyította, hogy a zaklató évtizedek után az ország idegrendszere nem romlott annyira, mint azt sokan szerették volna.
– Az önkormányzati választások után mintha valami megváltozott volna a kormánypártoknál. A frakciószövetségen belül milyen változásokat tapasztalt?
– Azt ne várja el tőlem, hogy a pártszövetségünk belső ügyeiből csipegetni fogok, és úgy teszek, mintha mindenre tudnám a megoldást. A családi ügyeket családon belül kell elrendezni. Ehhez belső nyugalom és önfegyelem kell. Érték dolgában pedig a jövőben sincs kompromisszum, ahogy a nemzeti érdek érvényesítése ügyében is határozott politikai irányításra és szolgálatra van szükség. Ez a frakciószövetségen belül olyan csapatmunkát eredményezett, amelyet a vasárnapi kudarc megerősít. Azt pedig természetesnek tartom, hogy vannak súrlódások, de egy kudarc következménye az is lehet, hogy összecsiszolódunk. Azt is tapasztalom, hogy ellenzéki indulatból, gyűlöletből pletykák is bugyborékolnak, mocskolják a közéletet. Ezt akár a kormánypárti, akár az ellenzéki szavazópolgárnak egyre nehezebb elviselni.
– Internetadó, drogteszt, útdíj, vasárnapi zárva tartás. És még számos intézkedés vagy közvélemény elé vetett ötletmorzsa, amely – okkal vagy ok nélkül – komoly felzúdulást keltett. Mi a véleménye ezekről egyenként és összességében?
– Nagyipari eszközökkel történik a népbutítás, még az alapjaiban jó gondolatot is szélsőséges környezetbe lehet ültetni, és az ebből kikényszerített féligazság nagyobb gazság, mint a hazugság. A „közvélemény elé vetett ötletmorzsa” valóban veszélyes, mert „gyúanyagot” termelhet, és komoly hitelvesztés lehet az ára. El kell ismerni, hogy ellenfeleink profi technikákkal dagasztottak naggyá, nemzetközivé néhány „ötletmorzsát”. Egyébként pedig az ön által említett ügyekben a véleményem külön-külön és összességében is megegyezik a frakciószövetség által számtalanszor megfogalmazott nyilatkozatokkal. Gondolom, ebben nem okozok meglepetést.
– Közben szinte naponta érkeznek a közvélemény jelentős részét irritáló hírek egyes kormányzati politikusok urizálásáról, furcsa meggazdagodásokról. Magyarázat, válasz elvétve érkezik, s ha mégis, az is inkább ront a helyzeten. A megelőző négy évben mintha jóval kevesebb lett volna az ilyen hír. Ön szerint ezen a téren mi változott? És mit lehet ez ellen tenni?
– Machiavelli tanár úr szorgalmas és tehetséges tanítványai a hazai és nemzetközi ellenzék soraiban kihasználnak minden lehetőséget. Magának abban igaza van, hogy aki magyarázkodik, az önmagát vádolja. Hogy mit lehet tenni? Ügyelni kell a részletekre is, mert a kisördögöt jól fizetik. Aki pedig nem tud kibújni a bőréből, az könnyen a politikai pálya szélére sodródik – vagy kisodródik a politikai pályáról. Egyébként a régi mondás jut eszembe, és ez nem csupán a politikusokra vonatkozik: jobb ország lenne amiénk, ha a tízparancsolatból legalább kettőt betartanánk. Bármelyik kettőt.
– Eközben az ország gazdasági mutatói független elemzők szerint is kiválóak: a munkanélküliség és az államadósság folyamatosan csökken, pénzromlás szinte nincsen, az átlagbérek emelkednek, csökken a szegények száma, stabil az államháztartás egyenlege. Mégis, az emberek mintha nem erre, hanem a bosszantó hírekre lennének fogékonyabbak, amit a közvélemény-kutatási adatok is mutatnak.
– Az is régi mondás, hogy a népet nem lehet leváltani. A közhangulatot tudomásul kell venni, és erre az a jellemző, hogy mialatt az igazság az előtérben várakozik, addig tíz hazugság jut szóhoz. Az igazságot érvényesíteni kell, ez szakmai feladat is. Én javíthatatlan derűlátó vagyok: egyrészt az alaptörvényünk biztonságot ad, másrészt a kormányprogram olyan erkölcsi és gazdasági megújulást valósíthat meg, amely előbb-utóbb az egyéni életsorsokban is kedvező változást hoz.
– A második Orbán-kormány – mint azt a miniszterelnök megfogalmazta – befejezte a rendszerváltást, amelynek megindításában annak idején önnek is kulcsszerepe volt. Úgy volt, hogy a mostani négy év a konszolidációról szól majd. Amit most látunk, már az lenne?
– Igen, ez a konszolidáció időszaka, de az országra nem lehet kitenni azt a táblát, hogy „átalakítás miatt zárva”. Továbbra is ütköznek érdekek, eszmék és rögeszmék, nem szólva arról, hogy az Európai Unió is zaklatott és ingerlékeny állapotban van. Senki nem gondolhatott arra, hogy idilli hangulat és békés, nyugodt időszak lesz, amit konszolidációs folyamatnak nevezünk. Ahogy mindenkinek személy szerint, úgy a kisebb-nagyobb közösségeknek is, az „országnépnek” is együtt minden eredményért naponta újra és újra meg kell küzdenie.
– A Nemzeti Fórumnak mi a legfőbb küldetése ezekben az időkben?
– A Nemzeti Fórum az MDF-ből jogtalanul kizárt és a kizárások miatt kivált képviselők által szervezett politikai egyesület. A múltunkból bennünket kizárni nem lehet, mi a Fidesz–KDNP politikai erőterében úgy képviseljük a lakiteleki kezdetet, az akkori szerveződés lázas hónapjait, a választási győzelmet és az első évek gyötrelmeit, hogy akár a népi írók szellemi hagyatékával, akár az ötvenhatosok igazságával, a keresztény vértanúk és hitvallók lelkierejével segítsük nemzeti ügyeink szolgálatát.
– Jobbító szándékú véleményeikre, javaslataikra milyen a fogadókészség a kormánypártoknál? Mennyire hallják meg a hangjukat?
– A frakciószövetségen belül nem hivalkodunk azzal, hogy melyik politikai erőforrásból jön egy-egy gondolat, elképzelés. Ez csapatmunka. Természetesnek tartom, hogy közös célunk az általunk is szervezett Kincsem – Nemzeti lovas program és az abban szereplő iskolai lovas oktatás; a tanyasi gazdálkodás és a kistelepülések ügye; vagy éppen a hungarikumtörvény megvalósítása. Az egészségügy, az iskola világának megújítása terén való folyamatos egyeztetések, a Nemzeti Fórum belső élete egyre több fiatalt hoz a környezetünkbe.
– A tavalyi önkormányzati választáson Kiskunfélegyházán a volt fideszes polgármester ellenében önálló jelöltet indított a Nemzeti Fórum – és nyert. Pedig a nagyobbik kormánypárt országos elnöksége is az addigi városvezetőt támogatta. Fél év távlatából hogyan látja, jó döntést hozott? Azóta milyen utórezgései voltak az ügynek?
– Jó döntést hoztam. Csányi József polgármesterrel és az új városvezetéssel Kiskunfélegyháza az eddig nem tapasztalt fejlődés lehetőségét úgy éli meg, hogy képes mozgósítani minden belső emberi és gazdasági erőforrást. Utórezgés? Annak tekintem például, hogy az elsöprő erejű nemzeti fórumos győzelem másnapján többek között Kósa Lajos, Kubatov Gábor és Kerényi János is gratulált. Egyébként az elmúlt évtizedekben a félegyházi siker után soha ennyi jókívánságot, biztatást nem kaptam, mint amennyi a Kárpát-medence szinte minden részéből érkezett. Ezek többségükben fideszes gratulációk voltak.
– Lépjünk pár lépést hátrébb! Ha lehet ennyire leegyszerűsítve fogalmazni, 1987-ben lakiteleki háza kertjében kezdődött a rendszerváltozás. Az elmúlt 28 év ismeretében elégedett az új rendszer akkoriban lefektetett alapjaival? Jó irányba halad az ország?
– Az 1987 szeptemberében elfogadott lakiteleki nyilatkozat minden lényeges eleme jelen van az alaptörvényben. Annak idején ennél többet egyikünk sem remélhetett. Igen, jó irányba halad az ország, mert akár a nemzetpolitika, akár a gazdasági élet eredményeiben ott van a lakiteleki program alapja: az erkölcsi megújulás. Azt mégis hozzá kell tennem, hogy megelégedettségről csak akkor szólhatunk, ha az 1990-től bekövetkezett torzulásokat sikerül mind kijavítani.
– Feleségével még a kilencvenes évek elején alapította a Lakitelek Népfőiskolát, amely számos egyéb feladata mellett a magyar emigráció központjaként is működik. Milyen új kihívásaik, céljaik vannak?
– Több mint két évtizedes tapasztalat alapján évek óta a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat kiépítésén dolgozunk. Nem egy új intézményrendszer létrehozása, hanem egy meglévő tevékenységrendszer kiszélesítése a célunk. Ennek érdekében kormányzati előterjesztés készül, és kiemelt kormányzati beruházásként folytatódik a Lakitelek Népfőiskola felújítása, korszerűsítése.
– Hogyan látja a határainkon túl, de a Kárpát-hazán belül élő magyarság sorsát, jövőjét? A kettős állampolgársági törvény után mit tehet az anyaország, hogy több millió nemzettársunk szülőföldjén maradjon, gyarapodjon, és elkerülje az asszimilációt?
– A napokban Kövér László Komáromban pontosan fogalmazott: a felvidéki magyarok joggal várják az erkölcsi elégtételt. Ez a megállapítás valamennyi őshonos magyar nemzetrészre igaz. Az elmúlt évtizedek bűnös hiányossága, hogy nem sikerült megértetni a világgal azt a példátlan méretű etnikai tisztogatást, amelyet itt, a Kárpát-hazában folyamatosan elszenvedünk. Történelmi feladatunk, hogy minden olyan uniós jogot, lehetőséget maradéktalanul kihasználjunk, nemzettársaink érdekében hasznosítsunk, amellyel évek, évtizedek óta élnek más országokban. A kettős állampolgárság nem jelenthet másodrendű állampolgárságot, és az ország teherbíró képességének megfelelő-en kell segíteni azt, hogy a magyarok is megtalálják számításukat szülőföldjükön. Ha külön-külön vizsgálom egy-egy Kárpát-medencei település fogyatkozó magyar népességét, akkor a látlelet nagyon elkeserítő. Ám az elmúlt esztendőkben ezek orvoslására kezdeményezett nemzetpolitikai törekvéseket kedvezőnek tartom.
– Ha már gyarapodás: az anyaországban is változatlanul fogyóban vagyunk, évente egy kisebb város lakosságával csökken a népesség. Elegendő-e a jelenlegi családtámogatási rendszer, a családi adókedvezmény a drámai folyamat megállításához?
– Az évszázados folyamat valóban tragikus, és erre a hetvenes évek közepén, majd azt követően élete végéig hiába figyelmeztetett drámai tényekkel és szinte látnoki elemzésekkel Fekete Gyula író. A most kiteljesedő rendszert azonban ő is kedvezőnek tartaná. A népességfogyás megállítása azon nemzeti sorskérdésünk egyike, amely az országtól rendkívüli erőfeszítést igényel. Kiskunfélegyházán például újra vissza akarjuk hozni a szülészetet, mert nekem is meggyőződésem, hogy a babavárás körülményeit már hónapokkal korábban meg kell adni az áldott állapotban lévő kismamának, és a kisded világrajövetele után is egy kisebb közösség törődése átsegíthet a nehézségeken.
– Abból, hogy vállalta az interjút, úgy tűnik, önre nem hatott a bojkottfelhívás
– Nem kaptam semmiféle felhívást semmiféle bojkottra. Természetesen tudok az újság nehézségeiről, de a Magyar Nemzet történetében volt már nem is egy, hasonlóan válságos időszak. Azt, hogy ebből a mostani helyzetből hogyan fog kikerülni, legendás újságírójuk, az általam nagyra becsült Kristóf Attila szavaival élve: én nem tudom
