– Túl kicsi a keret, a kapitány mozgása nagyon kevés. Be kell látnunk, kevés a férfikézilabdázó hazánkban. A fiatal játékosoknak gyakran az országot el kell hagyniuk, hogy magas szinten játsszanak. Ez sok áldozatot követel fiatal korban. A szövetség részéről egy szilárd tervre van szükség ezen hiány pótlására, különben az Oranjénak csak egy kiemelkedő generációja lesz, majd utána mindent elölről kell kezdeni.
A holland férfikézilabda valóban veszélyben van. Most még nem annyira látjuk ezt a pályán, mert a válogatott olykor jó eredményeket ér el, de ez nem fog sokáig tartani
– mondta a 31 éves irányító, aki a holland másodosztályból küzdötte fel magát a legjobbak közé, majd 2019-ben igazolt Párizsba, ahol azóta is meghatározó játékos.
A vasárnap öt gólig jutó Steinsnek igaza lett: a görögök elleni pofonnak józanítónak kell lennie a holland kézilabdának. A vasárnapi vereség után a PSG-irányító röviden értékelt: – Teljesen megérdemeltük, hogy ez történjen. Tudjuk, hogy képesek vagyunk ennél sokkal jobban játszani, de ezt most egyik meccsen sem tudtuk megmutatni. Szerettünk volna egyet előre lépni, de most úgy érzem, inkább kettőt hátra léptünk – mondta Steins, aki szerint megengedhetetlen, hogy Görögország ellen 38 gólt kapjanak hazai pályán.
Mindeközben Hollandiában sokkal nagyobb sikereket ér el a női válogatott, amely 2019-ben világbajnok lett, a legutóbbi két olimpián pedig ötödik. A 2025-ös vb-t részben a hollandok rendezték, ott a női csapat negyedik lett, a negyeddöntőben éppen Golovin Vlagyimir magyar válogatottját ejtette ki, mint az a lenti videón is látható.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!