Magyarországon továbbra is sajtószabadság uralkodik

A Velencei Bizottság elismerte a magyar médiaszabályozás fejlődését – mondta Trócsányi.

MTI
2015. 06. 20. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium közleményében emlékeztetett, hogy a Velencei Bizottság (pénteken elfogadott véleményében) a magyar médiaszabályozásra és a reklámadóra vonatkozó szabályokat vizsgálta. A bizottság harmincoldalas szakértői véleménye elismerte a magyar médiaszabályozás fejlődését, ugyanakkor további, leginkább a jogszabályok hatékonyabb alkalmazhatóságát szorgalmazó ajánlásokat fogalmazott meg. Trócsányi László korábban levélben juttatta el a jelentéstervezetre vonatkozó módosító javaslatait a Velencei Bizottság főtitkárának. A bizottság plenáris ülés előtt, június 18-án tartott tanácskozáson a jelentéstevők a módosító javaslatok többségét elfogadták, és konzultációs lehetőséget ajánlottak fel az igazságügyi miniszternek – áll a közleményben.

A dokumentum szerint Trócsányi László a plenáris ülésen üdvözölte a bizottság által elfogadott módosításokat, így azt, hogy elismerték az arányosság elvének az alaptörvényben való rögzítettségét. A médiatanács ajánlásait illetően magyar kérésre kiegészítették a szöveget a társszabályozás keretében elfogadott magatartási kódexekre történő utalással, az interjúk visszavonására és az újságírói forrásvédelemre vonatkozó megállapításokat felülvizsgálták és enyhítették. A médiatanács összetételére tett kifogásokat több helyen újragondolták, és elismerték, hogy a testület tagjainak magas szakmai elvárásoknak kell megfelelniük a gyakorlatban. Bekerült a szövegbe az a tény is, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága egy esetben sem vizsgálta a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényeket.

Trócsányi László felszólalását a Német Külkapcsolati Tanács (DGAP) „Magyarország a médiában 2010–2014” című jelentésében foglalt megállapításokkal zárta. A jelentésben a szakértők szinte egyhangúlag megerősítették, hogy „Magyarországon továbbra is sajtószabadság és médiapluralizmus uralkodik, sem a média egészének kormány általi ellenőrzéséről, sem pedig cenzúráról nem lehet beszélni”. A plenáris ülésen a magyar kormány által kezdeményezett módosító javaslatok négyötödét vita nélkül fogadta el a Velencei Bizottság – tette hozzá az IM közleményében. A Velencei Bizottság hivatalos véleménye 2015. június 22-én jelenik meg, amelynek előzetes változatát már pénteken a sajtó rendelkezésére bocsátották.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.