Zárt ülést követően közleményt adott ki a Pannon Egyetem szenátusa, melyben kijelentette: nem jogszerű a Műszaki Informatikai Kar által kezdeményezett kiválás – írta a Vehir.hu. A fejleményekről Gelencsér András, az intézmény július 1-jétől kinevezett rektora tájékoztatta a közvéleményt. Mint mondta, a szenátus nem tartja jogszerűnek a kiválási szándékról való döntést, így nem is szavazott annak elfogadásáról vagy elutasításáról.
„A szenátus nyomatékosan visszautasít minden olyan kezdeményezést, ami egyéni vagy partikuláris csoportérdekek mentén az intézmény egységének megbontására, szellemi-tudományos potenciáljának gyengítésére, működésének ellehetetlenítésére irányul. Jogilag aggályosnak, etikailag pedig kifejezetten elítélendőnek tartja, hogy a Műszaki Informatikai Kar kari tanácsának a kiválásra vonatkozó kezdeményezését nem előzte meg az egyetem döntéshozó testületeivel, a társkarokkal, a régió önkormányzataival, gazdasági szereplőivel folytatott egyeztetés” – olvasható a közleményben.
A szenátus szerdai rendkívüli ülésén Friedler Ferenc leköszönő rektor bejelentette: felelősségét elismerve fennmaradó hivatali idejére lemond az egyetem stratégiai ügyeinek tárgyalási, képviseleti jogáról. A lemondást az egyetem szenátusa 20 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta. A szenátus felszólította továbbá a kar kari tanácsát, hogy haladéktalanul vonja vissza az „előzetes egyeztetések nélkül, hatástanulmányok hiányában hozott kiválási szándékról szóló határozatot”, az érintett tagok pedig vonják le a személyüket illető konzekvenciákat.
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara szerda délután tartott hallgatói fórumot, melyről a Veol.hu számolt be. A lap szerint csak hallgatók mehettek be az egyeztetésre, ahol egy ott megjelent egyetemista szerint arról volt szó, hogy így a hallgatóknak a Pázmány más óráit is lehetőségük lenne hallgatni.
Keddi közleményében a Műszaki Informatikai Kar arról írt: tízéves együttműködés van a Pázmány Információs Technológiai és Bionikai Karával, és a karok mindhárom alaptevékenységére kiterjed az együttműködés. Beszámoltunk róla: a kar szerint már nem elég az intézményközi együttműködés a karok nemzetközi szintű elismertetéséhez.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!