Közös célkeresztben az embercsempészet

Összegyűjtöttük az elmúlt hét legfontosabb eseményeit.

MA
2015. 08. 30. 6:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

59 férfi, 8 nő, 4 gyermek, összesen 71 halott volt az A4-es autópálya leállósávjában csütörtökön talált, magyar rendszámú, elhagyott csempész-teherautóban. Csütörtökön három személyt vett őrizetbe, akik közül a jármű tulajdonosának magyar okmánya is van – mondta Hans Peter Doskozil, az eisenstadti rendőrfőnök. Nagy valószínűség szerint szíriai beutazók és afrikai menekültek voltak az áldozatok között.

Szombaton négy gyanúsított harminc napos előzetes letartóztatását rendelte el a Bács-Kiskun megyei járásbíróságon Dr. Demeter Gábor bíró. Az ügyészség nem fellebbezte meg az előzetes elrendelését, a négy gyanúsított viszont igen, állítván, hogy ők nem követtek el bűncselekményt.

A bolgár állampolgárságú gyanúsítottak 29, 30 és 50 évesek, az afgán gyanúsított 29 éves, egyiküknek volt csak magyar tartózkodási engedélye. Sárközy elmondta, hogy az embercsempészetet kettőtől nyolc évig terjedő börtönnel bünteti a törvény, ám mivel alapos a gyanú, hogy bűnszervezetben követték el a bűncselekményt, így már 2-16 évre számíthatnak.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter mély együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak és barátainak, illetve megköszönte a profi munkát az osztrák és a magyar hatóságoknak. „A gyász és az érzelmek napja volt a tegnapi”, amely megmutatta, hogy tolerancia nélkül, közösen kell fellépnünk az embercsempész bűnözőkkel szemben – tette hozzá.

Több törvényt is módosíthat a parlament a jövő heti rendkívüli ülésen, ahol megtárgyalják a déli határ védelme érdekében tett eddigi és további lépéseket is – mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. Az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert.

Lázár kitért arra is, hogy az első hónapokban 145 ezer illegális határátlépő érkezett, most már napi szinten hatezren jönnek. Mint mondta, a kormány emelné az embercsempészet büntetési tételét, és a vagyonukat is elkobozná.

Ugyancsak csütörtökön közölték: augusztus 31-ei hatállyal felmentését kérte Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára

Több közéleti szereplő, így Babarczy Eszter eszmetörténész és Schiffer András is felemelte szavát az ellen, hogy Petrás Mária népdalénekest kitiltották a zsidó kulturális fesztiválról.

A népdalénekes a Muzsikás együttessel szerepelt volna a rendezvényen, de a múlt héten egy, a Népszavában megjelent olvasói levél, majd ennek nyomán az MSZP-közeli Egyenlítő blog családi kapcsolatai miatt kezdte támadni a művészt, szélsőjobboldali nézetekkel vádolva őt, ami miatt véleményük szerint nem lehet helye a zsidó fesztiválon.

A sanghaji tőzsde fő indexe, a Shanghai Composite 38,59 ponttal, 1,30 százalékkal 2927,29 pontra csökkent a szerdai zárásra. Széles sávban, 2850,71 és 3092,04 pont között mozgott, mélypontján 3,83 százalékos mínuszban, napi maximumán pedig 4,28 százalékos pluszban állt.

A tőzsdék szerdai zárása után a kínai jegybank bejelentette, hogy rövid távú refinanszírozási hitelt nyújt a kereskedelmi bankoknak 140 milliárd jüan (19,01 milliárd euró) értékben, átlagosan 2,3 százalékos kamattal.

Ronald Wan, a Partners Capital International nevű hongkongi brókercég elemzője arra figyelmeztetett, hogy a bizalom sérült meg, erősödnek a kételyek a már elfogadott kínai döntések hatékonyságát illetően, és a piacok eladási nyomás alatt maradnak, bármit tegyen is a kormány.

Vassziliki Tanut, a görög legfelső bíróság vezetőjét nevezte ki az átmeneti kormány élére Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnök csütörtökön, miután a Sziriza pártból kivált politikusok alkotta új párt, a Népi Egység (LAE) vezetője, Panajótisz Lafanazanisz volt energiaügyi miniszter visszaadta a kormányalakítási megbízatást. Görögországnak először lett női miniszterelnöke. A független politikus a szeptemberi előre hozott választásokig lesz hivatalában.

Két televíziós újságíró halt meg Virginiában, amikor interjú készítése közben lelőtték őket élő adásban. Az elkövető egy volt munkatársuk, a 41 éves Vester Lee Flanagan volt. A férfi egy autós üldözést követően, az I-66-os autópályán fegyverével öngyilkosságot kísérelt meg. Kórházba szállították, ám a merénylő belehalt sérüléseibe.

A tettes az ABC televízió híradójának nem sokkal a gyilkosságot követően egy 23 oldalas faxot küldött, amelyben közölte: akkor telt be nála a pohár, amikor júniusban egy fehér rasszista támadó meggyilkolt kilenc fekete hívőt egy charlestoni templomban.

Búcsúzott a Videoton

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.