A kalandos sorsú Hajógyári-sziget

Történet Hadrianus palotájáról, a megbukott izraeli Álomszigetről és a droglokálokról.

Holnap kezdődik a Hajógyári-szigeten, más néven Óbudai-szigeten a huszonnegyedik, immár nemzetközi hírű Sziget Fesztivál, amelyet először 1993-ban rendeztek meg Diáksziget néven. A ma már Island of Freedom (Szabadság szigete) mottóval hirdetett egyhetes, sátras zenei rendezvény története végigkíséri a III. kerület melletti 108 hektáros dunai földrész zaklatott történetének elmúlt évtizedeit.

A fővárosi önkormányzat a szigetből birtokolt jelentősebb, több mint 56 hektáros területén sokáig ingyenesen támogatott (tavaly 70, idén már 80 milliót fizetnek a szervezők Budapestnek) Sziget Fesztivál sikere hamar meghozta a nemzetközi érdeklődést, amely a 2002 utáni balliberális időszak privatizációs hullámán ért révbe: 2003-ban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. a Hajógyári-szigetnek majdnem a harmadát, 32 hektáros területét adta el a rajta lévő épületekkel és a Hadrianus-palota romjaival együtt 4,6 milliárd forintért. A két új tulajdonos, az izraeli hátterű Plaza Centers, illetve az érdekeltségébe tartozó Ercorner Kft. megalapította az Álomsziget Kft.-t. Terveik a sziget ipari területeinek teljes beépítését célozták, ami nagy felháborodást váltott ki. Az Álomsziget rémálom lett: 2006-ban már kiemelt állami beruházásként 400 milliárd forintból több ezer ember befogadására alkalmas épületet, szállodákat, apartmanházakat, sportlétesítményeket, szórakozóhelyeket építettek volna a felszínen 35, a föld alatt 85 százalékos mértékben. Mordeháj Zisser résztulajdonos akkor egy izraeli portálnak elmondta: hatezer szobával 8-10 szálloda, 4 apartmanszálló, 1 jachtkikötő, kaszinó 150 asztallal, több rendezvénycsarnok, egy ötezer fős előadóterem, egy háromezer nézőt befogadó operaház, valamint egy negyvenezer négyzetméteres kereskedelmi centrum épül. A pénzből mindössze 14,5 milliárd forintot terveztek „közcélú” beruházásokra, a szigetet Óbudával összekötő alagútra, út- és hídfelújításokra.

A Hadrianus-palota területének kiárusítását szakemberek, ellenzéki és szocialista politikusok kifogásolták, törvénytelenségét az Állami Számvevőszék is megállapította. Megindultak a tárgyalások a terület visszavételéről, de végül már csak a 2010 utáni fideszes kormány vásárolta vissza 4 milliárdért a szigetrészt az időközben „elfogyott pénzű” befektetőktől.

Azokban az években másfajta „szórakozás” is kiépült a szigeten: az Álomsziget Kft.-től bérelt műemléki épületekből diszkók, bárok, partihelyek alakultak, amelyek egy vállalkozó, a napokban az állítólagos fideszes kapcsolatai miatt a figyelem középpontjába került Vizoviczki László érdekkörébe tartoztak. A Hajógyári-sziget az elmúlt évtizedben a bűn- és drogtanyáiról híresült el, amelyek környékén több rejtélyes haláleset is történt. Vizoviczkit és társait jelenleg két büntetőeljárásban bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással, több mint 800 milliós károkozással, valamint rendőrtisztek megvesztegetésével és más bűncselekményekkel vádolják.

A Hajógyári-sziget sorsa papíron már jóra fordult: egy 2014 novemberében elfogadott kormányhatározat szerint ugyanis a jelentős zöldterületre, amelynek egy pontján ma is működik az óriáscsúszdás játszótér, „közösségi és kulturális célú” koncepció készül. A Fővárosi Közgyűlés ugyancsak két éve fogadta el egyik „tematikus fejlesztési programját”, amely a szabadidős és sportcélú, turisztikai fejlesztést, egy pihenősziget kialakítását tartalmazza. Ezt fejelte meg a 2024-es olimpiai pályázat mesterterve, amely szerint, ha Budapest elnyerné a rendezés jogát, ideiglenes létesítményeket, például egy strandröplabda-stadiont építenének fel.

###HIRDETES2###

Ezerhatszáz évesek Hadrianus római császár helytartói palotájának föld alatti romjai, amely az ókori Aquincum városának a legjelentősebb helye volt. Bár hosszú évekkel ezelőtt nekiláttak a feltárásnak, ma betemetve várja az újjáépítést, s korunkat jól jellemzi, hogy az ásatás helyszíne fölött golfpályát alakítottak ki. Ha az évszázadok történetét átugorjuk, az Egykor.hu adatait figyelembe véve 1835-ben kötünk ki, amikor a hat évvel azelőtt alapított Első Duna-gőzhajózási Társaság megalakította hajógyárát Óbudán. Az első itt épített hajót, a 400 személyes befogadóképességű oldalkerekes gőzhajót, az Árpádot 1836-ban bocsátották vízre, 1839-ben itt készült Európa első acéltestű hajója, a Sophie, és 1917-ben négy tengeralattjárót is készítettek. A második világháború végén a gyár hadizsákmányként 1953-ig szovjet tulajdonba került, majd a hazai „szocializmus” idején sorozatban gyártották a vontató-, személy- és tolóhajókat, sőt néhány jégtörőt is.

A cég a rendszerváltozás után tönkrement, így 1992 és 1999 között megtörtént a végelszámolása és 2000-ben törölték a cégjegyzékből. (MN)