A Fővárosi Közgyűlés elé viszem az úgynevezett hop on, hop off autóbuszos városnéző szolgáltatásra kiírt koncessziós pályázat ügyét a testület augusztus 31-i tanácskozásán – közölte lapunk kérdésére Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester. Elmondta: azt akarja elérni, hogy a fővárosi képviselők úgy módosítsák a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által szeptember 2-ig meghosszabbított tender kiírását, hogy azon bármelyik szolgáltató elindulhasson. Lapunk ugyanis a húszéves megbízásra július 25-én megjelent koncessziós hirdetmény alapján megírta: csupán hárman felelhetnek meg az elvárásoknak. A leglényegesebb szempont ugyanis, hogy az ajánlattevő az elmúlt három évben kifejezetten városi, turisztikai buszoztatásból származó teljes árbevétele elérje az 1,2 milliárd forintot. Amelyik jelentkező ezt nem teljesíti, azt a BKK bírálóbizottsága eleve alkalmatlannak nyilvánítja.
A főpolgármester most az összeghatárt csökkentené le, hogy a két évtizedes monopólium eldöntésekor valódi verseny alakuljon ki. – Ezért kértem fel még a hét elején a BKK-t, hosszabbítsák meg a határidőt. Eddig nem foglalkoztam az üggyel. Miután megtudtam, hogy egy állítólag a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) nekem küldött levél miatt valakik tüntetést szerveznek ellenem, azonnal léptem – mondta Tarlós István. Jelezte: szabadságon van, a hivatalos leveleket hetek óta nem kapja kézhez, de „egyesek visszaélhetnek” a nevével.
Eddig tehát a piac újraosztására a brit és francia hátterű Big Bus Tours Ltd.-nek, a magyar City Tour Hop On Hop Off Kft.-nek, valamint a Program Centrum Kft. és Mr. Nilsz Kft. konzorciumának volt esélye, utóbbi tulajdonosai közt feltűnik Zakaría Hamdan, a szállodaüzletben, például a budapesti Buddha Bárban is érdekelt Szamír Hamdan jordán üzletember testvére.
A kormánypárti többségű Fővárosi Közgyűlés június 8-i zárt ülésén döntött a már évek óta tervezett tender kiírásáról. Az ellenzék tiltakozott, a piacról kiszoruló vállalkozások a kormányfőhöz fordultak. A versenykorlátozást kifogásoló GVH-t pedig a BKK nemrég azzal nyugtatgatta, hogy a feltételek kialakításakor a piaci szempontokat, a verseny érvényre juttatását, az utasok érdekeit, a környezetterhelés csökkentését és a tömegközlekedés szervezésének szempontjait is figyelembe vették.