Váratlan fordulat: az ügyész kérte a vádlott felmentését

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fővárosi Önkormányzat gyógyfürdőit kezelő cég volt igazgatója nem követett el bűncselekményt.

Lándori Tamás
2017. 03. 02. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvényszék szerint szerint ez utóbbi nem bizonyítja a visszaélést, sem a kiszervezés okszerűtlenségét, sőt,

a Ferenci-féle átszervezés vélhetően kellett ahhoz, hogy a későbbi vezetés olcsón kivitelezhesse további reformjait,

mert a kiszervezés kezdte meg a kevesebb dolgozóval való, költséghatékonyabb működés folyamatát.

Mihez ért a szakértő?

Az egyetlen terhelő bizonyíték, ami az eljárásban felmerült, Stotz Gyula szakértő véleménye volt. Pontosabban 13 véleménye, ugyanis ennyi írásos szakvéleményt terjesztett elő összesen az eljárásban, folyton kiegészítve az előzőt – mondta el indoklásában Gimesi Ágnes tanácsvezető bíró, hozzátéve, hogy miután a szakértőt tárgyaláson szembesítették az ezekben foglalt ellentmondásokkal, Stotz visszavonta egytől egyig mindegyiket.

Stotz Gyula a szakértői névjegyzékben adószakértőként szerepel, így könyvvizsgáló szakértőként nem is lett volna kompetens; a nyomozó hatóság mégis kirendelte – mondta el lapunknak Papp Gábor. Az ügyvéd azt is elmondta, a férfire hol magánnyomozóként, hol kriminológusként lehet rábukkanni az interneten.

Ráadásul nem is Ferenci Tibor, hanem az igazgatóság, a Fővárosi Önkormányzat és a közbeszerzést elbíráló bizottság hozták meg a vádban foglalt döntéseket; tehát ha ezek hűtlen kezelést valósítottak volna meg, akkor sem a vádlott lenne az elkövető – derült ki. A kiszervezés egyébként pályáztatás útján történt, aminek tisztaságát semmi sem cáfolta – a legjobb ajánlatot fogadták el. 

A bíróság tehát bűncselekmény hiányában mentette fel Ferenci Tibort. Mivel a döntést az ügyész is tudomásul vette, az elsőfokú ítélet rögtön jogerőre emelkedett. 

Ferenci az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy a többéves eljárás derékba törte a karrierjét, ami hatással volt a magánéletére is. Papp a tárgyalás után keményebben fogalmazott, azt mondta, védencét tönkretették, és felvetette, hogy emiatt további jogi lépéseket tesznek. Az ügyvéd szerint politikai okokból indult az eljárás, de ezt nem kívánta kifejteni.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.