Lehullhatna a CÖF álarca is

Gulyás Gergely szerint nem bélyegeznének meg senkit a civiltörvénnyel.

Markotay Csaba
2017. 04. 20. 4:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Kormányzat által támogatott szervezet” vagy „politikai párt által támogatott szervezet” – az adatvédelmi hatóság elnöke szerint megfontolandó, hogy a civil szervezetekkel kapcsolatban ne csak a külföldi támogatások összege, hanem ezek az információk is nyilvánosak legyenek. Ez azért is fontos volna, mivel a kormányzati propagandát hirdető Civil Összefogás Fórum (CÖF) – állítása szerint – külföldről nem kap ugyan pénzt, ám bevételeik egy része a Fidesz pártalapítványától származik.

Péterfalvi Attila a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, javaslata természetesen vonatkozna a pártok alapítványaitól érkező pénzekre is. – A nyilvánosságnak ez is része, mert ezek a szervezetek alkalmasak arra, hogy artikuláljanak különböző érdekeket – magyarázta, hozzátéve, hogy ilyen lehet a politikai, illetve a pártérdek is.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vezetője meglátásait már levélben közölte Gulyás Gergellyel, aki az Országgyűlés egyik alelnökeként a civileket megbélyegző törvényjavaslat egyik előterjesztője is. Kifejtette, hogy egyetért a külföldről érkező támogatások átláthatóságának megteremtésével, ám szerinte a független véleményformálói szerepkörben fellépő civil szervezetek esetében a belföldről érkező összegek átláthatósága is fontos lenne. Itt említette az állami pénzeket, a vállalatoktól vagy éppen a pártoktól érkező támogatásokat.

Arra hivatkozott, hogy a függetlenként fellépő civil szervezetek így felhasználhatók akár kormányzati vagy politikai propagandacélból is.

Csizmadia László, a CÖF alapítója a Magyar Nemzet kérdésére nem véleményezte az adatvédelmi hatóság elnökének elképzelését, arra hivatkozva, hogy nem olvasta az ezzel kapcsolatos nyilatkozatot. Csak azt hangsúlyozta, hogy teljes mértékben egyetértenek a civil szervezetek teljes elszámoltatásával, ők pedig a jelenlegi törvényi előírásoknak mindig eleget tesznek. Csizmadia László annyit még elárult, hogy a Fidesz pártalapítványától 20 és 40 millió forint közötti támogatásokat kaptak az elmúlt években. Az ellenzéki pártok által nemegyszer több százmilliósra becsült óriásplakát-kampányaik kapcsán viszont csak annyit mondott, hogy cégektől, magánemberektől kapják a támogatásaikat, külföldről egy fillért sem, és minden összeggel el tudnak számolni az ellenőrzésre jogosult szervezeteknek.

Az Országgyűlésben közben ezzel egy időben éles vitákkal kísérve kezdődött meg az általános vita a civiltörvényről, amely valamely szervezetet évi 7,2 millió forint külföldi juttatás esetén külföldről támogatottnak minősítene, és ezt fel kellene tüntetnie kiadványain is. Gulyás Gergely megfogalmazása szerint az „általánosan gerjesztett hisztéria ellenére egy igen egyszerű törvényjavaslatról van szó”. Többször is megismételte, hogy nem bélyegeznek meg senkit, abban ugyanis – úgymond – semmi negatívum nincs, ha valaki más országból kap támogatást. Pusztán csak az átláthatóság a cél. A fideszes politikus kiemelte, hogy nem az orosz példát másolják, mert nem tartják „semmilyen értelemben sem követendőnek Oroszországnak a civil szervezetekkel összefüggésben folytatott gyakorlatát, ahogy egyébként az állami és társadalmi berendezkedését sem”. Két változást is bejelentett: valószínűleg kikerülnek a törvény hatálya alól a nemzetiségi szervezetek, illetve fontolgatják ugyanezt a karitatív szervezetek esetében is.

Igen hevesen reagált az LMP-s Szél Bernadett, aki szerint nem a civilektől, hanem az orosz ügynököktől kell félni, márpedig azok a parlamentben ülnek, és Paks II. megépítésén dolgoznak. Több ellenzéki képviselővel egyetemben ő is felhozta a CÖF-öt, amelyre a Fidesz javaslata nem vonatkozna. Érvelésének alátámasztására bemutatott egy az elmondása szerint a CÖF-höz tartozó és teljesen üres közhasznúsági beszámolót, majd egy ugyanolyan, csak éppen részletesen kitöltött dokumentumot egy másik civil szervezettől. A CÖF szerint ugyanakkor a képviselő olyan lapot mutatott, amit nekik nem is kellett kitöltetniük. Két A4-es nagyságú papírról volt szó egyébként, az ülést vezető Lezsák Sándor azonban leállította Szél Bernadettet, amiért nem kért előzetesen engedélyt „szemléltetőeszköz” használatára. – Mennyibe kerülne, hogy a szabadságjogaim megmaradjanak? – tette fel a kérdést az LMP társelnöke, arra utalva, hogy Kövér László házelnöktől emiatt pénzbüntetésre számít.

Csak néhányan hangoskodnak az érintett civilek közül, és azok is Soros György birodalmához tartoznak, „nekik szemmel láthatóan ez ciki” – ezt mondta a parlamenti vitával egy időben zajló tájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Állítása szerint nem büntetnek senkit, mindössze arról van szó, hogy azoknak, akik egy bizonyos szint felett külföldi támogatást kapnak, ezt nyilvánosságra kellene hozniuk. Ezt a Fidesz célkeresztjébe került szervezetek egyébként eddig is megtették. A CÖF-ről viszont már nem ejtett szót. Arra a felvetésre, hogy a külföldről támogatottak listájára került civileknek lehet-e később ebből problémájuk, például a közbeszerzéseknél, azt mondta: kizárt.

Szabály

Csak egy kérdést, illetve egy értelmező kérdést akart engedni az újságíróknak Kósa Lajos és Halász János frakciószóvivő a szerdai tájékoztatón, bár a saját maguk által diktált szabályt később lazán kezelték. A 444.hu újságírója például kétszer is közbeszólhatott, amikor jelezte, hogy egyszerűen nem igaz, amit Kósa Lajos a norvég civil alapokkal kapcsolatban állított. Végül elvették tőle a szót. (M. Cs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.