Kezünk a biliben – Így érkeztek a vizes vb-re a külföldi turisták

Szétmállott pályaudvarokon és vizeletben úszó aluljárókon át vezet a vizes világbajnokságra érkező turisták útja.

Délelőtt tizenegy körül magatehetetlen férfi fekszik a népligeti aluljáró közepén, nadrágján sötét folt éktelenkedik, a körülötte szétfolyt tócsa eltüntetésén már dolgoznak. A közelben álldogálók úgy tudják, a férfit azután ütötték le, hogy letépte egy nő nyakláncát, és reggel valaki azt is látta, amint drogra alkudott egy helyi dílerrel. A járókelők már körbe se állják, a környék lakói szemmel láthatóan hozzá vannak szokva a jelenethez. Csak a nemzetközi buszpályaudvar irányából érkezők tekintgetnek rá rémülten, miközben gurulós bőröndjeikkel a metró bejárata felé igyekeznek. 

Miközben arról olvasunk, hogy mostanság minden eddiginél több turista jön Budapestre, és ezt a rátát az utóbbi időben bizonyára rendesen megdobta a vizes vébére hazánkba látogató külföldiek száma, elfutja az arcunkat a pír, hiszen az ide érkezők jó része a népligeti aluljáróban, Kőbánya-Kispesten vagy éppen a Nyugati vagy Keleti pályaudvaron szerzi első benyomását a magyar fővárosról.

Mi, akik nap mint nap elmegyünk mellette, egy nap megdöbbenve konstatáljuk, hogy már természetesnek vesszük a bűzt és a mocskot a Nyugatiban. Fenn sem akadunk a bedrogozott fiúprostik látványán a Népligetnél, és hogy számunkra a Keleti pályaudvar omló vakolatának és rozsdás vagonjainak látványához szervesen hozzátartozik a több évtizede a peron mellett felejtett rámpa, amelyet időközben felvert a gaz.

– Az első benyomások akkor is hihetetlenül fontosak, amikor egy emberrel találkozunk. Ezek persze az illetőt jobban megismerve később felülírhatók, de tény, hogy nagy hatással vannak ránk. Ugyanígy történik egy várossal is – fogalmaz Körmendy Imre, Palóczi-díjas építész. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke és a Szent István Egyetem tudományos munkatársa szerint azonban azt, hogy az ember mit visz haza magával egy idegen helyről, nem csak a látvány határozza meg. Szerinte azt őrizzük meg, ami érzelmileg megérintett egy helyen: illatokat, történéseket, élményeket. Nos, ami az illatokat és az élményeket illeti, azok terén sincsenek fényes kilátásaink, ha a pályaudvaraink környékén található közállapotokból indulunk ki. 

– Amikor tegnapelőtt Szombathelyről visszatérve leszálltam Kelenföldön, az első benyomásom nagyon jó volt, mert a 4-es metróhoz tartozó, frissen épített aluljárón keresztül kellett gyalogolnom, de utána a két bőröndömmel nem tudtam akadálymentesen eljutni a villamoshoz, és amikor visszapillantottam, akkor döbbentem rá, hogy a pályaudvar épülete úgy néz ki, mintha ötven éve nem nyúltak volna hozzá. Tehát egy jó benyomás is pillanatok alatt a negatívjába fordulhat – véli az urbanista, aki szerint bár a fővároson kívül is épültek bevásárlóközpontok és logisztikai központok az elmúlt évtizedekben, tény, hogy a fejlesztések tekintetében a kormányzat és maga a városvezetés is a belvárosra koncentrált.

– Ennek az lehet az oka, hogy ha külföldön járunk, egy várost a központjáról idézünk az emlékezetünkbe. Rómáról a Vatikán, Firenzéről a Ponte Vecchio jut az eszünkbe, nem véletlen, hogy a vizes vébére felállított ugrótornyot is a Parlament épületével szemben helyezték el, hogy ez az emblematikus épület vésődjön bele mindenkinek az emlékezetébe, aki nézi a versenyeket. Bár a városlakók használják a fejlesztéseket, sokan mégis úgy értékelik, hogy nem fejlődik a város, mert ezek annyira szétszórtan valósultak meg, hogy összességében nem érzékelhető változás – mondja Körmendy Imre, aki utal arra, hogy az olyan, a rendszerváltás óta komolyan átalakuló térségek, mint például a Soroksári út és a Duna közötti szakasz, kétszer-háromszor olyan sűrűn épültek be, mint ahogyan optimális lett volna.

– A városban működő véges fejlesztőerő ilyen koncentrált felhasználása esetén fele-, sőt harmadannyi terülen zajlik fejlesztés, mint egyébként. Nagyon jó példa erre az a beruházás, amelynek alapkövét most tették le a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén, s amelynek módosított rendezési terve olyan mérhetetlen sűrűséggel engedélyezi a beépítést, ami egész egyszerűen nonszensz – magyarázza az építész, miért nem jut keret a fejlesztésért kiáltó közterek helyrehozatalára. Az említett szakaszon a főváros legsűrűbben beépített területének háromszoros sűrűségét engedélyezték.

– Amíg egy ilyen beruházásra négy-öt-tíz telek fejlesztésére szánt anyagi erők koncentrálódnak, a város egészét tekintve nem lesz látványos előrelépés – szögezi le Körmendy Imre.

Egy város vagy egy ország turisztikai népszerűségét a látnivalók határozzák meg, de azok állapota, megközelítése nagyban befolyásolja, hogy az azt felkereső vendégek milyen élményekkel térnek majd haza nyaralásukról, vallják a turisztikai szakemberek, de Kriaszter Attila idegenvezető azzal vigasztal: aki turistaként érkezik külföldre, általában emelkedett, felspannolt lelkiállapotban van, és sokkal magasabb az ingerküszöbe a negatív tényezőkkel szemben. 

– Lehet, hogy a külföldiek észreveszik a balkáni körülményeket, de elnézőbbek ezekkel szemben, mint mi magunk. Én szégyellem magam, amikor a Keleti pályaudvaron várom az utasokat, és igyekszem minél előbb elkormányozni őket arról a környékről, bár rajtuk nem látok különösebb megdöbbenést – fogalmaz az idegenvezető, aki ugyanakkor jelzi: az azonban, ha a turista egy fél órával a vonat indulása előtt kimehetne az állomásra, hogy egy századelős hangulatú utasellátóban vagy egy kellemes presszóban igya meg az utolsó kávéját Pesten, sokat adna az élményhez.

Álomnak nem rossz. Kár, hogy a kezünk a bilibe lóg.