Orbán Viktor szerint a mostani országgyűlési választás legfontosabb tétje az, hogy meg tudják-e védeni a kerítést, az eltelt hét év eredményeit, tudnak-e gondoskodni továbbra is az ország védelméről, és képesek-e megvédeni a családpolitikát, a családok és a munkahelyek biztonságát – tolmácsolta a kormányfő Kötcsén elmondott szavait a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.
Rogán Antal az M1 tudósítása szerint ismertette: a miniszterelnök a kötcsei polgári pikniken külön beszélt arról, hogy a NATO-ban publikált számítások szerint Afrikából 2020-ig 60 millió bevándorló fog útra kelni, jó részük Európa felé. Hozzátette: ebből is látszik, hogy a migráció keltette óriási veszély még egyáltalán nem múlt el. Amikor a választáson dönteniük kell az embereknek, akkor azt is mérlegelniük kell, hogy ki az, aki képes arra, hogy az országot megvédje – fogalmazott.
Rogán kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy terhes, nehéz és éles küzdelemre számít a választási kampányban. Hozzátette: eddig nem használt eszközöket, akár utcai zavargásokat is el tud képzelni. Megjegyezte: vannak olyan külföldi erők, amelyek ezeknek a szervezésében aktívan szerepet vállalnak, de reményét fejezte ki, hogy végül az utcai zavargásokat el tudják kerülni.
A Pesti Srácok tudósítása szerint Orbán harcias beszéddel tüzelte híveit. A kormányfő úgy látja, hogy a magyar kormányt és Magyarországot valójában Washingtonból, Berlinből és Brüsszelből lehet megbuktatni. Ennek kapcsán pozitív fejleménynek nevezte, hogy míg 2010-ben a médiarendszer 70 százaléka német tulajdonban volt, mára 50 százalékban hazai kézbe került. A napilappiacot említette legkedvezőbb példaként, ahol a felcsúti barátja, Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő cégek terjeszkedtek leginkább.
A kormányfő úgy vélte, Trianon óta soha nem volt olyan erős az ország, mint most. Szerinte 1920 óta nem volt rá lehetőség, hogy befolyásoljuk a Kárpát-medence sorsát, de mára Magyarország a térségben „középállami státust” ért el. Azért is kell megnyerni a választást, hogy az eredményeket megőrizzék, mert kormányváltás esetén minden elvész. Négy területen azonban még Orbán szerint is van mit javítania a kormánynak. A népesedési mutatók tekintetében lehangoló és biztató statisztikai adatok is vannak, a magyar nemzet részét alkotó cigányság pedig a kormányfő szerint „erőtartalék”. Ezenfelül a hadsereg felépítését el kell kezdeni, javítani kell az innováción és a nemzetszervezésen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!