Odabent, a pikniken már biztosan jó a hangulat, legalábbis Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke már több képet is posztolt arról, hogy bográcsban főz, illetve pálinkát kínál a vendégeknek. Itt éppen Schmitt Pállal és feleségével látható:
Balog a Magyari Időknek adott, szombaton megjelent interjúban a találkozó kapcsán azt mondta: a maga részéről azt tartja a legfontosabbnak, hogy „keresztény európai értékeink, az életformánk megőrzésének lehetőségeiről beszéljünk”. Ennek a témának szerinte van aktuálpolitikai vetülete is, hiszen „amit felépítettünk az elmúlt hét évben, azt meg szeretnénk védeni”, és nem is feltétlenül csak az ellenzéki pártoktól.
Balog nem akarta elárulni, kik lesznek az egyéb előadók, csak annyit mondott, hogy „az egyikük az ifjúságért felelős kormányzati tisztségviselő”, mivel a fiatal családokról szeretnének beszélni. „Hogy mit jelent a családbarát Magyarország, és hogyan állunk a számok, a folyamatok tükrében a családok megerősítésével” – mondta a miniszter.
Emellett minden évben meghívnak egy egyházi embert is, „egy olyan tanítót, aki Magyarországnak a lelki állapotáról és a lelki-szellemi megújulás esélyeiről, feladatairól tud beszélni” – mondta Balog, aki szerint idén egy neves bencés szerzetes lesz a vendég. Egyetlen konkrét nevet árult el: Mezey Katalin, az idén elhunyt Jókai Anna kiadója és barátja Baloggal együtt mutatja be az Átvilágítás című kötetet, az utolsót, amit Jókai Anna írt.
Arra a kérdésre, hogy várható-e vita és kritika a találkozón, Balog azt mondta: azt a körülbelül ötszáz embert várják a gazdaság, a tudomány, a kultúra, az oktatás világából, az egyházi életből, akik jóban és rosszban egyaránt támogatói voltak a kormánypártoknak, még akkor is, ha problémákat láttak. „Értünk haragszanak, nem ellenünk” – fogalmazott József Attila szavaival a miniszter, aki szerint „az efféle bírálatra minden kormánynak szüksége van”, tehát nem kell kiiktatni az ilyen hangokat, sőt meg kell hallgatni.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!