Meglepő dolgot posztolt a Facebook-oldalára szombat este Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő: egy korabeli képet arról, hogy az 1956. október 30-i Köztársaság téri csatának is nevezett összecsapás után a tömeg meggyalázza a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti székházát védő egyik ÁVH-s katona holttestét. A képet magát nem ő töltötte fel az oldalra, hanem egy nyugdíjas rendőr posztját osztotta meg, a következő szöveggel: 'Ünnephez' közeledvén
Később Szanyi kiegészítést is fűzött a bejegyzéshez, amelyben azt írta: „Ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket, azaz ‘56 tényleges hőseit. Nem ünnepeljük viszont az ordas gyilkosokat, bármelyik oldalon is álltak. Nem ünnepeljük a lincselő csőcseléket. Nem ünnepeljük a náci restaurátorokat. Nem ünnepeljük a vérengző szovjeteket. És nem ünnepeljük a tétlen felelősöket sem.”
A kommunista állampárt budapesti pártbizottságának ostroma, illetve az utána történtek – az elfogott ÁVH-sok kivégzése és a holttestek meggyalázása – valóban az 1956-os forradalom legsötétebb eseményeihez tartozik. A tömeg haragját az váltotta ki, hogy az ÁVH-sok keményen védekeztek, a felkelők oldalán több tucatnyi halott és sebesült volt, illetve rémhírek terjedtek a pártház alatt megbúvó titkos kazamatákról és kínzókamrákról (ilyeneket végül nem találtak a tér alatt).
###HIRDETES###
Az eseményeket később, a forradalom leverése után széles körben felhasználta a kommunista propaganda a saját, „ellenforradalmi” narratívájának és a felkelők brutalitásának igazolására. Az elesett és kivégzett ÁVH-sok nevei márványtáblán sorakoztak a pártházban még a rendszerváltás után is, egészen 2007-ig – igaz, időnként függönnyel eltakarva. Szanyi Tibor posztja pedig azt mutatja, hogy még 2017-ben is él az a nézet, amely nem tartja ünneplésre méltónak 1956-ot. Emlékezetes, hogy Horn Gyula néhai miniszterelnök is kitartott amellett, hogy 1956-ban bűnözők szabadultak ki a börtönből, ő pedig karhatalmistaként csak a törvényes rendet védte.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek vasárnap reagált Szanyi posztjára, és azt mondta: az MSZP EP-képviselőjének álláspontja összeegyeztethetetlen a rendszerváltozás utáni demokratikus jogállam alapértékeivel. Szerinte a rendszerváltozás egyik nagy erkölcsi adóssága, hogy ahelyett, hogy a magyar szociáldemokrata hagyományok éledtek volna újjá, „az 1956-os forradalmárok vérében és hazaárulásban fogant MSZMP jogutódja, az MSZP lett a demokráciában is a baloldal vezető ereje”.