A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína–Kelet-Közép-Európa-csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap – írja az MTI.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szerdáig elzárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és azok környékét, továbbá a pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.
A 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől lesz elérhető. A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé induló 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve jár a Kossuth tér és az Üllői út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.
A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető útszakaszok forgalmát vasárnap 14-15 óra körül 15–30 percre korlátozzák.
Délután 14 és 16 óra között nem jár majd a kisföldalatti, 15 óra körül az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának forgalmát is korlátozzák, 15.30 körül az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződését is lezárják néhány percre. A budai Vár, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, valamint az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésének forgalmát 17.30 és 20.30 között két alkalommal fél órára korlátozzák, emiatt módosul az 5-ös, a 16A és a 178-as busz közlekedése.
A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki a belvárosba tart, ezeken a napokon lehetőség szerint ne gépkocsival közlekedjen, válassza a kötött pályás közösségi közlekedési járatokat.
Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója arra kérte az utasokat, hogy szánjanak a szokásosnál hosszabb időt a repülőtérre kijutásra, és legalább két órával a járat indulása előtt érjenek ki, indulás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális forgalmi hírekről.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a Li Ko-csiang kínai miniszterelnök látogatásához kapcsolódó személyvédelmi feladatokat – a belügyminiszter kijelölése alapján – a TEK látja el. A nemzetközileg védett személy biztosítására a TEK a szükséges személy- és létesítményvédelmi intézkedéseket életbe lépteti, és a látogatás végéig fenntartja, a korlátozásokról a TEK honlapján lehet tájékozódni.
Li Ko-csiang vezetésével tartják meg hétfőn a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) következő csúcstalálkozóját Budapesten. Kedden Orbán Viktor és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetőleg lesznek további bilaterális egyeztetések több térségbeli ország kormányfőjével – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.