Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelbe utazik, hogy részt vegyen az EU Keleti Partnerség 5. csúcstalálkozóján. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerint az esemény alkalmat adhat a magyar kormányfőnek arra, hogy folytassa konzultációit a kisebbségi jogokat korlátozó új ukrán oktatási törvényről. A Keleti Partnerség 2009-ben indult útjára azzal a céllal, hogy előmozdítsa a politikai társulást és a gazdasági integrációt az EU és hat kelet-európai partnerország – Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna – között.
Az Európai Tanács tájékoztatója szerint a pénteki csúcstalálkozón áttekintik majd, hogy milyen eredményeket értek el a legutóbbi, 2015-ben Rigában tartott egyeztetés óta, különösen a tekintetben, hogy a partnerség milyen kézzelfogható változásokat hozott a hat keleti partnerország polgárai számára – írja az MTI. Mint Havasi Bertalan ismertette, a magyar diplomácia „rekordévének” eseményei vasárnaptól folytatódnak, akkor érkezik ugyanis Magyarországra a világ egyik legfontosabb vezetője, Kína miniszterelnöke.
Li Ko-csiang vezetésével tartják meg hétfőn a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóját Budapesten. Kedden Orbán Viktor és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetőleg sor kerül további bilaterális egyeztetésekre több térségbeli ország kormányfőjével – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.