„Füttyszóra lejön a díler, és hozza a drogot” – átköltöztek a Hős utcaiak

Megtalálták a 37-es villamost a lebontásra váró Hős utcai gettó „árvái”. Gyakori látvány a rendőrök, de a kábítószerfüggők jelenléte is.

– Helyiek jöttek?

– Én úgy tudom, főleg Hős utcaiak voltak. Gyakran jönnek be hozzánk a rendőrök, ők azt mondták, hogy a polgármester kiadta nekik, hogy a Népszínház utcát meg kell tisztítani.

Valóban: a készenléti rendőrök jellegzetes bordó-sötétkék egyenruhája majdnem ugyanolyan gyakori látnivaló errefelé, mint az utcafrontokra kitűzött arany-zöld Józsefváros-zászló. Persze vállalkozók mindig vannak: egy, a 37-esről leszálló, fogatlan lány olyan nyugodtan gyújt rá a melegítőfelsőjéből kivett spanglira a Teleki tér közepén, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A teherpályaudvar elhagyatott épületében nem találkozunk senkivel, de az eldobált fecskendőtokok, a helyenként sípcsontközépig érő palacktenger, az egykori MÁV-irodák sarkaiba, azaz szélvédett helyre húzott matracok, na és persze a grillsütőnek használt, oldalra borított bevásárlókocsik jelzik, hogy néha azért van itt élet.

– Kunyhókat építenek maguknak ajtóból odabent, mert hát fáznak. Meg sokan járnak ide, hogy elvigyék magukkal a gerendákat. Aztán eltüzelik otthon – mondja a cikkünk elején megszólaló férfi. Körbenézünk odabent, és a repedéseken keresztülnézve látjuk az évek óta ki nem nyitó, milliárdokból felhúzott Sorsok Háza múzeumot. A Kőbányai úti megállóban pedig, ahol három kamasz épp egy kövér spanglit füstöl el, és ahol nyálát folyatva száll le és indul meg a Hős utca felé egy felnyírt hajú férfi, az MTK felújított stadionjának fehérsége ragyog.

– Bátyja, hallod! Nem tudnál adni olyan ezerkettőt? Vonatjegyre kéne! – kérdezi egy dülöngélő fiú a 37-es villamos pongráctelepi megállójában. Zavartan hunyorog, körülbelül mintha egy sűrű szövésű szúnyoghálón keresztül próbálná nézni a világot.

– Hová utazol?

– Egerbe, de az se baj, ha csak annyit adsz, hogy legalább Tatabányáig eljussak.

Mi inkább Moldova György író, Kovács Kokó István bokszoló, Kökény Beatrix kézilabdázó, Maróth Miklós akadémikus és Staller Cicciolina Ilona pornószínésznő egykori otthona, a Pongráctelep felé vesszük az irányt. Az egykor igencsak balhés környéknek számító házsoron most nagy a csend, és bizony a rend is. Ágyások a házak között, és nem szeméthegyek, uniós forrásból megvalósult felújításokat jelző táblák a falakon. Nincsenek befalazott ablakok és kormos peremű nyílászárók.

Három idős hölggyel beszélgetve kiderül, hogy ez csak a felszín.

– Pár hónapja vittek el egy dílert a szemközti házból, benne volt a hírekben is. Rengeteg pénz volt nála – mondja egyikük.

– Kábítószeresek is vannak itt?

– Jönnek a Hős utcából is, mennek innen is oda. Ezt az izét szívják, ezt a marihót vagy mit – mondja másikuk, hozzátéve, hogy a kutyafuttatót érdemes megnéznünk. Így is teszünk: rengeteg fecskendőt, pakettzacskót, gyógyszeres levelet találunk ott.

– Nem hülyék ezek, hogy odamennek, mert ott vaksötét van. Azt hiába veszi a kamera.

Itt egy kis vita támad.

– Működik egyáltalán az a kamera?

– Működik, csak azt hallottam, méghozzá jó helyről, hogy összesen egy ember van, aki nézné a képernyőket.

– Annál mondjuk jobb a helyzet, mint amikor a lépcsőházban szipuztak.

– A hetvenes években volt a legjobb. Akkor volt munka bőven. Most már nincs, és nem is akarnak dolgozni az emberek.

– Szomorú ez az egész nagyon.

A megállóban most egy idős férfival elegyedünk szóba. Egy kupac ruha mellett ül, külön megkér rá, hogy írjuk le, azt nem ő hagyta a padon.

– Vannak kábítószeresek, persze. Fütyülni kell a dílernek, az a jel. Füttyszóra lejön, hozza a drogot. Volt egy öreg kutyám, már haldoklott, amikor hallotta a füttyszót, összeszedte hát minden erejét, de nem neki szóltak. Tegnap halt meg, úgyhogy rettentő boldog vagyok.

A következő járathoz már hatan ülnek le a padon hagyott ruhakupac mellé. Három cigarettát és egy üveg bort adnak körbe egymás között. Egy ideig tántorognak, köpködnek, hangoskodnak.

– Mindennap itt vannak. Itt laknak szinte a megállóban, nagyon gázosak, hallod – mondja egy lila csíkos hajú lány.

Aztán megjön a 37-es, és nélkülük robog tovább a Hős utca felé. Úgy megnézik maguknak, mintha még sohasem látták volna.