Keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában

Orbán Viktor ünnepi beszéde az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc 171. évfordulóján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Március 15. a nemzeti egység ígérete. Legyen béke, szabadság és egyetértés – így kezdődik a 12 pont. Arra emlékeztet, hogy a hétköznapi könyöklés és hétköznapi szócsaták fölött legyen egy közös, nemzeti cél, amely összetart bennünket. Az oly sokféle magyart, a milliónyi irányba húzó vágyakat ma is átkarolja az a közös akarat, hogy Magyarországon egy szabad nemzet élhessen a saját független államában.

1848 óta az idő már eldöntötte, mi igaz, és mi nem az. Kiszórta, ami könnyűnek találtatott, és a rostán csak az igazság maradt fent. Az igazság az, hogy a magyaroknak joguk van a saját hazájukhoz, joguk van a saját magyar életükhöz, ahogyan a kedvük szerint való. Jöhetnek nehéz idők, ahogy 1848 után jöttek is, amikor félrelöki az igaz-ságot a megszálló nyers erő és a balszerencsés csillagállás.

Nehéz időkben is élni kell. Voltak idők, amikor nem élhettünk úgy, ahogy akartunk, csak ahogy lehetett. De az igazság ilyenkor is igazság marad, mert az eszmények mindig a valóság felett állnak. Van úgy, hogy a kiegyezés valóságában kell élnünk, de Kossuth Lajossal álmodunk, s van úgy, hogy szétszóratásban kell élnünk, de közös hazáról álmodunk. Nem volt, nincs és nem is lesz mégoly erős és agyafúrt birodalom sem, amely ezen változtatni tudna. Nekünk nem kellenek szavak ahhoz, hogy tudjuk, miről álmodik a másik magyar. Ez a mi igazi erőnk.

A lengyelek nagy marsallja, Pilsudski azt mondta, alulmaradni és nem behódolni győzelem. Ez igaz nemcsak a lengyelekre, de a magyarokra is. Hiába torkolltak szabadságharcaink rendre újabb megszállásokba, valójában sohasem győztek le bennünket. Itt, a birodalmak árnyékában, a civilizációk útkereszteződésében a haza megmaradásáért, a nemzet megtartásáért és a keresztény kultúráért vívott háborúkat mi végül mindig megnyertük. Voltunk, vagyunk és leszünk.

A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. És így lesz újra és újra, amíg világ a világ. Ez a legnagyobb diadal, amit egy magunkfajta európai nemzet a birodalmak felett arathat.

A régiek azt tanították, hogy mindig gyermek marad az ember, ha nem tudja, mi történt születése előtt. Mi felnőtt nemzet vagyunk, és tudjuk, amit tudnunk kell. Tudjuk, hogy a honfoglalók a birodalmi alávetés helyett a szabad nyugati hazát választották.

Tudjuk, hogy a vezérek szabad akaratukból emelték maguk fölé az Árpádok házát. Tudjuk, hogy szabad akaratukból döntöttek a kereszténység mellett is. Körömszakadtáig ragaszkodtak a szabad döntés jogához az oszmánok, a Habsburgok és a szovjetek ellenében is.

Tudjuk hát, hogy a magyarok történetének vezércsillaga a szabadság, vezérfonala pedig a szabadságharcok láncolata. Azt is tudjuk, hogy a szabadság gondolata a kereszténységből sarjadt ki. Isten előtt minden ember egyformán szabad és egyenlő, akár gazdag, akár szegény, legyen bármely nép fia. S egyenlő minden nemzet is, függetlenül attól, hogy szerencsés vagy szerencsétlen volt-e a történelme.

Ezért ismeri el Alaptörvényünk a kereszténység nemzetmegtartó erejét. Keresztény kultúra nélkül nincs magyar szabadság, és nincs szabad Magyarország sem. És ez így van függetlenül attól, hogy személyesen éppen hányadán állunk a Jóistennel. Azt kívánjuk Európa népeinek is, hogy hulljon le szemükről a hályog, hogy lássák és értsék: keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát, és Európa nem lesz többé az európaiaké.

Azt kívánjuk Európa népeinek, hogy szabaduljanak meg a farkasvakságtól. Vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban mindannyian elveszítjük a szabadságunkat. Szabad ember csak az lehet, aki egy szabad nemzet fia, és nem egy birodalom alattvalója. Az európai ember csak akkor lehet boldog, ha maga dönthet saját és nemzete sorsáról.

Közeleg az európai parlamenti választás napja. Még tíz hét, és bekopog az ajtónkon. Nekünk, magyaroknak is tisztáznunk kell, mit akarunk, mit akarhatunk. Egyetlen nemzet sem akarhat mást, mint ami történelmének lényege. Mi, magyarok voltunk azok, akik 1848-ban a legtovább harcoltunk. Azok is mi voltunk, akik 1956-ban szembefordultunk a szovjet ármádiával, a világ legnagyobb hadseregével.

És azok is mi voltunk, akik az Európába indított migránsinváziót megállítottuk Magyarország déli határainál. És azok is mi vagyunk, akik erős Európát, erős nemzetállamokat és új, erős vezetőket akarunk látni Európa élén, akik nem a bajt hozzák ide, hanem a segítséget viszik oda. Új kezdetet akarunk, hogy megállítsuk Európa hanyatlását, véget vethessünk az Európai Egyesült Államokról szóló lázálmoknak, hogy Európa újra az európaiaké lehessen.

Magyarország egy fantasztikus ország, gyönyörű helyen, különleges kultúrával és tehetséges emberekkel. Büszkék vagyunk rá, és szeretjük a hazánkat. Szeretni Magyarországot annyit tesz, mint újra és újra egyesíteni a magyarokat. És a magyarokat csak a szabadság zászlaja alatt lehet egyesíteni. Magyarországon, ha szabadság van, minden van. Boldog békeidők, biztonság, sok gyermek, gyarapodó ország, erős nemzet.

Nekünk a szabadság nem cél, hanem az út, amin eljuthatunk a céljainkhoz. S mi, magyarok egyszerű dolgokat akarunk éppúgy, mint 1848-ban: saját hazát, jó szomszédot, megértő társat, szerető családot és munkát, amelynek haszna, értelme és gyümölcse van.

Ezért a szabadság nekünk nem elvont idea, hanem maga az élet; lélegzetvétel, vérkeringés és szívdobbanás. S mert szabadok vagyunk, az élet nagyszerű dolgokat tartogat a magyarok számára. A ránk váró évek be fogják bizonyítani, hogy mi, magyarok nem azért jöttünk a világba, hogy elszenvedjük az életet, hanem hogy értelmet adjunk neki. Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!