Komoly fenyegetést jelenthet az Avaaz

Még a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-hálózat egyéb „jogvédő” szervezeteinél is sokkal hatékonyabbak az Avaazhoz hasonló alakulatok.

2019. 05. 24. 6:18
null
A nemzetközi alapítvány aktivistái Franciaországban Macron kampányát támogatták Fotó: ETIENNE LAURENT Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Még a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-hálózat egyéb jogvédő szervezeteinél is sokkal hatékonyabbak az Avaazhoz hasonló alakulatok, hiszen utóbbiak közvetlenül az emberekhez fordulnak, és arról győzik meg őket, hogy olyan képességeiket fejlesztenék, mint például a vitakultúra, vagy arra tanítanák meg őket, hogyan kell megszervezni egy közösséget – jelentette ki lapunknak Földi László biztonságpolitikai szakértő.

Mint megírtuk, a vezetőin keresztül szintén Soros Györgyhöz kötődő Avaaz kontinens­szerte próbálja befolyásolni az európai parlamenti választásokat, egyebek mellett Facebook-oldalak feljelentésével, letiltattatásával. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója kifejtette: az Avaaz és társai apránként próbálják az embereket aktívvá tenni, hogy igényeik szerint bármikor bevethetők, mobilizálhatók legyenek. Szavai szerint kis közösségeket mikroszinten vonnak be aktív politikai szerepbe, és ezt a fentebb is említett álcázott formában teszik, így rövid távon nem látható a károkozás mértéke.

– Mindemellett nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, hiszen a hálózatépítésük célja, hogy elbizonytalanítsák az embereket, vagy egyértelműen elfordítsák őket a kormánypártoktól, s ez destabilizálhatja az országot. Azonban amíg a másodszándékkal nem lépnek elő, nehéz ezek ellen a szervezetek ellen jogilag védekezni – mutatott rá Földi László.

Hozzátette: az emberek megtévesztésére alapozva a hatalmon lévő kormányokkal szemben több államban – például Ukrajnában és Venezuelában – is sikerült hasonló forgatókönyv szerint tömegfellépést kiváltania a hálózatépítő alakulatoknak, s ezzel jelentősen rontották ezeknek az országoknak a politikai integritását.

Földi László arra is kitért: az is nehezíti a fellépést az említett alakulatokkal szemben, hogy Magyarországnak például nincs a Facebookhoz hasonló saját felülete, emellett az Avaazhoz hasonló formációk azért is előnyösebb helyzetben vannak, mert több évtizede kezdték a hálózatépítési munkájukat, amely mostanra ért be.

Mint megírtuk, a 2006-ban alapított Avaaznak több mint 51 millió támogatója van, és a világ több országában, számos alkalommal manipulált választásokat, népszavazásokat.

A tavaly áprilisban tartott magyar országgyűlési választásokon „taktikai szavazásra” buzdítottak, míg például Kanadában a Soros Györggyel jó kapcsolatot ápoló, a milliárdos tanácsait megfogadó Justin Trudeau mellett kampányoltak.

A nemzetközi alapítvány aktivistái Franciaországban Macron kampányát támogatták
Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Franciaországban ugyancsak a liberálisok oldalán, Macron érdekében avatkoztak be: egyebek közt sms-ekkel, videóüzenetekkel, telefonhívásokkal és átragasztott plakátokkal uszítottak a jobboldal ellen.

Komoly erőket mozgattak meg Olaszországban is, ahol – ahogy ők fogalmaztak – a „szívüket kitették” a „szélsőjobb”, vagyis a bevándorlásellenes Liga előretörésének megakadályozása érdekében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.