Megvan, ki vezeti majd az MSZP EP-listáját
Hivatalos csak holnap lesz, és már az is bizonyosnak tűnik, hogy az MSZP önállóan indul majd a 2024-es európai parlamenti választáson.
Hivatalos csak holnap lesz, és már az is bizonyosnak tűnik, hogy az MSZP önállóan indul majd a 2024-es európai parlamenti választáson.

Az ellenzéki pártok könnyen csapdahelyzetbe sodorhatják magukat.

A nem épeszű logika szerint a Fidesz-KDNP immár holtversenyben van a Gyurcsány & Dobrev-féle liberálbolsevik képződménnyel, melyben ’56 eltipróinak és ’68 anarchista páviánjainak ideológiája csapódik le.

Az első becslések szerint a Frans Timmermans-féle baloldali Munkapárt (PvdA) a szavazatok mindössze 18 százalékával végzett az első helyen, így öt képviselői helyet szerezhet az új Európai Parlamentben.

Ez a vasárnapi EP-választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.

Még a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-hálózat egyéb „jogvédő” szervezeteinél is sokkal hatékonyabbak az Avaazhoz hasonló alakulatok.

Ismert politikusaival készül a Jobbik az Európai Parlamenti választásokra, ám információink szerint a lista elején lévők közül többen is vannak, akik nem vennék át brüsszeli mandátumukat.

Az államtitkár beszédében kiemelte: szimbolikus, hogy Magyarország kormánya éppen a mai nappal indítja el a „30 Éve Szabadon” elnevezésű emlékévet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

Fizikai erőszakkal is fenyegették a Hír TV stábját, válogatott trágárságokat vágtak a riporter fejéhez.

Hajrá, magyarok! – írta a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.

A finn elnök úgy véli, tavasz előtt aligha várható tűzszünet.

A demonstrálók a közelmúltban meggyilkolt Carlos Manzo, Uruapán polgármesterének emlékét is felemlegették, aki a drogkartellek elleni kemény fellépés szószólójának számított.

Csapatkapitányként odaállt a mikrofon elé a Liverpool középpályása.

Ezzel a találattal dőlt el, hogy Magyarország nem lesz ott a 2026-os vb-selejtezőn.

Roberto Martinez csapata már az első félidőben ellentmondást nem tűrően játszott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.