Még megvédhető a demokrácia és a szabadság

Ez a vasárnapi EP-választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.

A spekuláns is rendszeres vendég Junckeréknél Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

A demokrácia egyik legfontosabb ismérve az, hogy a kormányzat szabad választásokon, amelyeket rendszeresen megtartanak, leváltható. Jelenleg ez látszatra mindegyik uniós tagországra igaz. Még magára az Európai Unióra (EU) is. Pedig szokás szerint be vagyunk csapva. Ugyanis az az érdekes „demokratikus” helyzet állt elő, hogy habár formálisan új Európai Parlament és Európai Bizottság lesz, a legszűkebben vett politikai irányvonal lényegét nem tudják a választók befolyásolni. Azt, ami a legnagyobb hatással lesz az életükre és jövőjükre.

Az unió politikai, gazdasági és kulturális elitjének – amely már egyáltalán nem esik egybe a közösséget alkotó nemzetállamok vezetőivel – láthatólag az a szándéka, hogy a kontrollálatlan, humanitárius alapúnak beállított migrációt erőltető politikai álláspont érinthetetlen maradjon. Szerintük ez a liberális és a szolidáris. Vagyis a brüsszeli elit olvasatában a szolidaritás azt jelenti, hogy mindenkinek kötelező azokat a hibákat elkövetni, amiket a magországok már elkövettek.

Ennek érdekében úgy tesznek, mintha az Európai Unió egy nagy demokrácia lenne, amelynek parlamentje a nemzetállami parlamenteknél nagyobb, azok szuverenitását is magában foglaló jogosítványokkal rendelkezik. Érdemes kiemelten ízlelgetni ezt a kifinomult csalást, hiszen mi, az európai nemzetállamok nem az Európai Parlamentnek, hanem az uniónak adtunk át részeket a nemzeti szuverenitásunkból. Világosan meghatározott, szerződésben rögzített szuverenitáselemeket. Szó sem volt arról, hogy összeurópai választások határozzák meg az EU által követett politikai irányt. Ehhez képest Európa népei egy olyan helyzetbe csúsztak bele, hogy az európai parlamenti választások eredménye drasztikusan befolyásolja azt, hogyan értelmezik az eddigi szerződéseket, és azt is, hogy egyáltalán figyelembe veszik-e azokat.

A nyugat-európai ultraliberális pártcsaládok (kommunisták, zöldek, liberálisok, szociáldemokraták, és most már a Európai Néppárt nagyobb része) csúcsjelöltjei mindannyian azzal kampányoltak, hogy a választások európai szintű eredményei alapján létrejött ideo­lógiai többség vegye el a nemzetállamok teljes szuverenitását. A választások általuk remélt eredményét népességcserére, iszlamizációra adott felhatalmazásnak tekintik. A liberálisok minden paritásos és népességarányos vétó lehetőségét el akarják tüntetni a döntéshozatalból, vagyis sima többségi szavazással felülírhatóvá tennék a nemzetközi jog és az uniós szerződések minden eddigi megállapodását, valamint a rendszerben eddig élő összes demokratikus, megegyezést igénylő jogszokást. Az európai parlamenti többségük birtokában az Európai Tanácsban is.

A közép-európai államok és népek sorsa innentől kezdve azon múlik, hogy a magországok migrációs csapdába és „liberális demokráciába” csalt népei hogyan szavaznak. A kontinenst átfogó, pénzzel kitömött Soros-hálózat lekötelezettjei, a multinacionális nagyvállalatok és az iszlám, valamint más honfoglalók kijárójává züllött névlegesen nemzeti kormányok, vagyis a német, a francia és még néhány másik, nemzetként már megszűnt magország vezetői minden formális szabály és fék nélkül tudnák érvényesíteni az akaratukat.

Könnyű belátni, hogy egyik közép-európai ország sem csatlakozott volna önként az EU-hoz, ha tudja, hogy később olyan szabályrendszer alakul ki, amelyben bármely döntés meghozatalához elég az egyszerű többség. Például ahhoz is, hogy formálisan az EU, valójában Németország három-négyszázezer fiatal muszlim férfit telepítsen át a saját területéről olyan országokba, amelyeket meg akar rendszabályozni és gyengíteni.

Mindeközben a magyar kormányon és bármely másik közép-európai országon egyre inkább olyan viselkedéseket kérnek számon az EU-s diplomáciában, amelyek egy nemzeti szintű demokráciában szokásosak, és nem a nemzetek, nemzetállamok közötti évszázados hagyományokon alapuló kapcsolatokban. Nem mellesleg a magyar ellenzék is olyan viszonyokban kéri számon a demokratikus szabályok betartását, amelyekben az sosem volt szokásos. A legnagyobb hiba, amit vezetőink elkövethetnének, hogy demokráciaként tekintenek az Európai Unióra és demokrataként annak vezetőire.

Az elmúlt öt évben nemzetek önkéntes együttműködéséből formális kényszerdemokrácia lett, ahol a tartózkodó szavazatokat nem tekintik érvényesnek, sértve ezzel a jogállam legalapvetőbb normáit. A szabadság őréből egy elszabadult, a nemzeteket legyőzni és elpusztítani kívánó szörnyeteg lett. Ezt a törekvést szolgálta minden erejével a Tavares-, illetve a Sargentini-jelentés is.

Az elmúlt öt év bebizonyította nemcsak azt, hogy az EU már nem demokrácia, hanem azt is, hogy a választóktól ennyire elszakított módon a demokrácia működésképtelen, azonnal önmaga paródiájává válik, majd pedig észrevétlenül, de hasonlóan gyorsan az önkény eszközévé is. Persze ehhez kellettek a többségben lévő, minden hatalmat és befolyást megkaparintó liberális rosszakarók is, akik soha nem voltak demokraták, és ugyanúgy mindenfajta szabadság ellenségei, mint a nácik vagy a kommunisták voltak.

A magyar nemzet számára két okból nagyon fontos, hogy a Fidesz–KDNP a lehető legnagyobb, átütő győzelmet arassa vasárnap. Egyrészt, mert a tizenhárom-tizennégy képviselői hely nagyon sokat érhet a választások utáni alkudozásokban, másrészt ennél is sokkal fontosabb, hogy a nemzetellenes erők megértsék: a jelenlegi magyar kormányzat álláspontja a bevándorlás kérdésében (amit persze inkább megszállásnak kellene nevezni) össznemzeti támogatást élvez, még az ellenzéki szavazók jelentős része is mögötte áll.

Ez a választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.

Most még demokratikus eszközzel, tagországi választással megvédhető a demokrácia és a szabadság.

A liberálisok gyávák, mert ha erőt és nemzeti egységet mutatunk, akkor vissza fognak riadni az erőszaktól. De egyébként nem.

A szerző szociológus