Jól ismerte az MSZP belső viszonyait Portik Tamás

Portik Tamást még körözték, amikor 2003-ban változások elé nézett az MSZP, az egykori olajos vállalkozó azonban tisztában volt azzal, hogy rá egy évre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lesz. Mindez a Gyárfás Tamással folytatott egyik, Portik által rögzített beszélgetéséből derül ki. A bűnöző már unta a bujkálást, és kereste a kapcsolatot a baloldali kormány politikusaival, hogy törvényesen hazajöhessen. Továbbra is kérdés az, kinek a segítségével jutott el oda, hogy 2008-ban a polgári elhárítás csúcsvezetőivel egyebek mellett fideszes politikusok lejáratásáról egyeztethessen.

2019. 07. 19. 6:24
Portik Tamás
A volt olajbűnöző csak 2012-ben került rendőrkézre Fotó: MTI/Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A volt olajbűnöző csak 2012-ben került rendőrkézre
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Portik úgy tudja, Lendvait akarják lefokozni, ám Gyárfás szerint Kovácsot akarják, és megy a harc, hogy a Juhász legyen, „de azzal is jóba vagyok”, mondja a producer. Portik mondja: „Juhász nagyot fog emelkedni, állítólag”, mire Gyárfás: „elnök (MSZP-) akar lenni, és Kovács akar köztársasági elnök lenni”. Később Portik kérdez: „Azt mondják, a Gyurcsány is a te […] barátod”. Gyárfás elismeri, hogy jó viszonyban vannak, majd újabb kérdésre azt is, hogy Gyurcsány miniszterelnök akar lenni. Ezután megvitatják, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök köztársasági elnök akar lenni és Gyurcsányt akarja maga helyett kormányfőnek. Megegyeznek abban, hogy Medgyessynek nagyon jó a pályája és hogy sokkal erősebb, mint Kovács László.

Portik a visszatérést úgy képzelte el, hogy elárulja a regnáló ­baloldali hatalomnak, ki adott megrendelést az ­1998-as országgyűlési választások idején elkövetett politikai robbantásokra. Gyárfás azt állítja, hogy senkivel nem hozta össze Portikot. A sportvezető korábban lapunknak utalt arra, hogy a volt olajbűnöző félelmet keltett benne, így csak visszafogottan szállt vele vitába. A hangfelvételek leirataiból is kitűnik, hogy Gyárfás valóban tartott, időnként félt is Portiktól, aki néha mézesmázos volt vele, néha pedig megfenyegette.

– Portik nem pénzt akart tőlem, hanem a feltételezett kapcsolati tőkémet szerette volna kamatoztatni. Megvallom, hogy ettől az igénytől önvédelemből nem zárkóztam el. Mondhatni lebegtettem Portik előtt, hogy ezzel megfékezzem, de én a pártot érintő ügyekben semmiképpen nem kívántam és nem is vállaltam közvetítő szerepet. Hol nyíltabban beszélt, hol pedig csak sejtette, hogy több robbantásos cselekmény, köztük a Torgyán József lakásánál elkövetett merénylet „csak művi volt”, ezeken keresztül választási érdekből csupán a közbiztonság gyengeségét akarták demonstrálni – fogalmazott a lapunknak korábban Gyárfás Tamás.

Kérdés, ha Gyárfás nem, akkor ki segítette végül Portikot, hogy személyes kapcsolatot találjon a Gyurcsány-adminisztrációhoz. Emlékezetes, hogy 2008-ban kétszer is találkozott a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójával, Laborc Sándorral és műveleti helyettesével, akiknek felajánlotta az állítása szerint 2-3 millió embert elérő médiabirodalmát a 2010-es választásokra, valamint azt, hogy terhelő adatokat gyűjt fideszes politikusokról. Laborc elfogadva az ajánlatot, a kapcsolattartásuk céljából még külön mobiltelefont is biztosított Portiknak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.