Készültségben ünnepelnek minden karácsonykor a jószolgák

Amíg a legtöbb ember advent ideje alatt elcsendesedik és a karácsonyra készül, a karitatív szervezetek munkatársai, önkéntesei megfeszített munkát végeznek azért, hogy a bajba jutottak, az egyedül élő idősek, a nagycsaládosok vagy éppen a hajléktalanok is emberhez méltó módon tudjanak ünnepelni. Az érző szívvel megáldott jószolgák csendben, sokszor a családjuk támogatásával teszik a dolgukat, és ha megfáradnak, akkor Istentől kérnek és hitük szerint kapnak segítséget. S csak akkor ünnepelnek nyugodtan, ha a rájuk bízottak már nem nélkülöznek.

Az önkéntesek az év végén sokszor osztanak ételt a bajbajutottaknak Fotó: Teknős Miklós

– Beleszülettem a jószolgálatba, a szüleimtől mindig azt hallottam, hogy az elesetteken segíteni kell, és elégedjünk meg mindig annyi javakkal, amennyi szükséges, s ha ennél több van, akkor ajánljuk fel a rászorulóknak – bocsátja előre Révfalvi Dorottya, aki 28 éve dolgozik az ökumenikus segélyszervezetnél és egy évtizede vezeti az országos segélyközpontot. A szakember kiskora óta érezte, hogy a segítő pályán kíván dolgozni, és ezt a lelkületet próbálta átadni a két gyermekének is.

Egyre inkább úgy tűnik, sikerrel tette, mert a fia valószínűleg követi a pályán. Dorottya sohasem titkolta el gyermekei elől a munkája árnyoldalait, azt akarta, hogy lássák a nehéz­ségeket. Szerette volna, ha a lánya és a fia hamar szembesülnek azzal, hogy az életben nem csak szép dolgok vannak, ugyanakkor a saját bőrükön tapasztalják meg azt is, hogy fantasztikus dolog másoknak segíteni.

Dorottya rendkívül hálás a családjának, hogy elfogadták a munkáját, és hogy mindig türelemmel viselték a nehéz pillanatokat. Sőt a gyerekei, ha meghallották, hogy neki valahová indulnia kell, mert valaki segítségre szorul, akkor vették a cipőjüket, és csak azt kérdezték: hová megyünk? S ez sokszor így volt advent idején és karácsonykor is. Éppen ezért nála hozzátartozik a családi karácsonyhoz, hogy előtte látnia kell a nehéz sorsú emberek boldogságát.

Az adventi, lelki felkészüléséhez elengedhetetlen, hogy biztos legyen benne: aki éhes volt, kapott enni, és aki fázott, annak vittek tűzifát. Dorottya boldog azért is, hogy ez a gondolkodás nemcsak a családjára, hanem barátaira és ismerőseire is átragadt, akik ma már szintén kevésbé halmoznak fel fölösleget.

Figeczki Tamás, a debreceni központ vezetője 18 évvel ezelőtt csatlakozott az ökumenikus segélyszervezethez. Az azt megelőző években a férfi, aki két lány édesapja, december közepétől január elejéig rendre szabadságra ment, és a pedagógus feleségével együtt kipihenték a fáradalmaikat. Szánkózni, síelni mentek, rokonokat látogattak.

Azzal viszont, hogy átkerült a segélyszervezethez, Figeczki Tamás és családja élete fenekestül felfordult, hiszen a jószolgálatban éppen az év vége az intenzív időszak, a hajléktalan rászorulók a hideg időjárás és kiemelten az ünnepek idején igénylik igazán a segítséget.

A munka a karácsony előtti héten a legkeményebb, de a férfi még az ünnepek idején is felügyeli a meleg ebéd osztását. A váltás mégsem okozott a családban ­traumát, hanem melléálltak, a felesége, majd később a lányai is önkéntesként csatlakoztak a különböző programokhoz. A különbség annyi, hogy amíg régen néhány napos utak is belefértek a szabadság alatt, 18 éve erre nincs lehetőség, mert mint a szakember tartja, a nehéz sorsú emberek mellett ott a helyük, hogy ne érezzék elhagyatottnak magukat.

Laptoppal a kézben a fa alatt

– Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy amíg másnak advent az elcsendesedésről, a lelki feltöltődésről szól, nálunk mindig ez a legpörgősebb időszak – erről már Lucski Zsófia, a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs referense beszélt lapunknak annak kapcsán, hogy ezekben a hetekben az adományok gyűjtésével, átadásával összefüggésben rengeteg sajtóeseményt szerveznek.

Szavai szerint kommunikációs referensként ugyan ő nincs a „frontvonalban”, de a háttérben 24 órás készültségben éli az életét, és sokszor napi 14-16 órát dolgozik. Bármilyen program van a szervezeten belül, mindenről be kell számolniuk, ő pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az adományozók visszaigazolást kapjanak arról, hogy a felajánlások célba érnek. Szabad pillanat kevés akad ilyenkor Zsófia életében, de szenteste és karácsonykor már a családjára próbál koncentrálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy időnként egy-egy rövid időszakra nem kell félrevonulnia a laptopjával, de ezt a párja és a családja már megszokta és jól viseli.

Ami az adventi megfeszített munkát illeti, a fiatal szakember sokszor érzi azt, hogy az aznapi munkáját képtelen lesz elvégezni, ilyenkor hívő ­keresztyénként mindig a Jóistenhez fohászkodik, hogy az Úr adjon neki erőt. Kérése rendre meghallgatásra talál, ­amiért nagyon hálás. A rá nehezedő nyomást Zsófia azzal igyekszik csökkenteni, hogy már szeptemberben elvégzi a karácsonyi bevásárlást. Lélekben pedig azzal töltődik fel, hogy látja a rászoruló emberek, gyermekek mosolygós arcát, amikor az adományok célba érnek.

Victor Ágoston két és fél éve csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálathoz, ahol logisztikai csoportvezetőként dolgozik, az adományok gyűjtése, szállítása és átadása tartozik a mindennapi teendői közé. Tanító feleségével együtt öt gyermeket nevelnek, közülük a legidősebb tizennégy, míg a legfiatalabb hétéves. A férfi, ahogy elkezdődik az advent, mindig leül a családdal, és megbeszélik a gyerekekkel, hogy a szeretetszolgálatnál most kezdődik a „főszezon”, és emiatt a megszokottnál is többet lesz úton. Esténként azonban általában együtt van a család, és lefekvés előtt Lukács evangéliumából olvasnak el egy-egy fejezetet. Lukács evangé­liuma éppen 24 fejezetből áll a Bibliában, így Isten igéjével készülnek az ünnepre. Victor Ágoston fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az iskolában náluk is meghirdették a tartós élelmiszerek gyűjtését a rászorulóknak, így amikor elmennek vásárolni, a gyermekeik maguktól mondják, miket vegyenek a Szeretetdobozokba. Ha szükséges, az ő munkáját is örömmel segítik. A szakember örömmel újságolta, hogy amióta a szeretetszolgálathoz került, és a gyermekei látják, mit csinál és mennyire élvezi a munkáját, mind az öten követni akarják a példáját.

A legnagyobb dolog a figyelem

Az egészségügyi végzettségű, tizenhat éve a szociális területen dolgozó Hegyvári Jánosné évek óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csapatát erősíti. Éva és családja a Pest megyei Dánszentmiklóson lakik, és helyben is mindig segítenek a rászorulókon, a gyerekére is ezt az értékrendet örökítették át. Ezért is fogadja el a család azokat a helyzeteket, amikor advent vasárnapjain vagy éppen karácsonykor a rászorulókhoz kell sietnie. Az asszony ezzel együtt úgy érzi, mindig marad elegendő idő a családra is, és próbálják megbecsülni az együtt töltött pillanatokat.

Mindannyian úgy fogják fel, hogy a segítségnyújtás nagyobb érték, mint hogy a család együtt pihengessen, noha azért arra is igyekeznek időt szakítani. S gyakran előfordul, hogy együtt vesznek részt a jószolgálatban, és akkor mind a két szempont teljesül.

A szakembernek idén is kijutott a jóból, mert az adventi vasárnapokon és karácsonykor is két-két műszakja volt, illetve lesz, ami a névnapok miatt sem egyszerű, mert az asszonyt Évának, a férjét és a fiát Jánosnak hívják. Éppen ezért az előző években előfordult, hogy akik karácsonyozni vagy az ünnepelteket köszönteni jöttek, egy tál ételt hoztak ajándékba. Éva főzte a levest és a főételt, míg mások süteménnyel, salátával járultak hozzá a közös ünnepi ebédhez.

A szakember úgy tartja, hogy ez így sokkal jobb, mintha valamilyen sokadik csecsebecsével állítanának be a barátok, mert a legnagyobb dolog a figyelem. Ezt a munkája során is megtapasztalja, mert a pestszentlőrinci idősek otthonában dolgozik, ahol éppen olyan emberek között cselekszi a jót, akik többsége nagyon rosszul viseli az őszt, a telet és az ünnepeket. Éva szinte családtagként jár hozzájuk.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ceglédi tanyagondnoki szolgálatát kilenc éve vezető Mányoki Mihály négygyermekes családapaként szintén egyszerre két fronton igyekszik helytállni. Ugyan az utódok közül kettő már felnőtt, de nem volt ez mindig így, néhány éve még négy kiskorú gyermek nézett apja után sóvárogva, amikor a férfit szólította a kötelesség.

Mányoki Mihály hiába dolgozik ugyanis hivatalosan hétfőtől péntekig, ha valamilyen rendkívüli esemény történik a tanyavilágban, akkor többnyire őt keresik először. Néha olyan apróságok ­miatt hívják, hogy elfogyott valamilyen élelmiszer, de előfordul, hogy nagyobb a baj: hiányzik valamilyen gyógyszer, eldugul vagy megsérül a kémény, de volt már lakástűz is. Ilyenkor mindegy, hogy advent vagy karácsony van, a tanyagondnok azonnal útra kel, mert a közvetlen életveszélyt el kell hárítani.

Egyszer olyan is előfordult, hogy egy, a tanyavilágban élő kislány különböző bonyodalmak miatt egy darabig a Mányoki családdal karácsonyozott. Az előre nem várt helyzetek miatt náluk az ünnep mindig készültségben telik, a tanyagondnok mégis nyugodt, mert a gyerekei sokszor segítenek neki a jószolgálatban. Ezt a hivatást csak úgy tudja végezni, hogy a család teljes egészében mögötte áll.

Az önkéntesek az év végén sokszor osztanak ételt a bajbajutottaknak
Fotó: Teknős Miklós

Közel a nyolcvanhoz is fáradhatatlanul

Lengyelné Hazai Beáta háromgyermekes anyuka, félállásban tanítónőként dolgozik. Öt esztendeje van egy vállalása: advent idején kézművesműhelyt szervez a Mátyás-templom hittanosainak és a környékbeli gyermekeknek, az ott készült termékeket pedig a Katolikus Karitász helyi jótékonysági vásárán árusítják, hogy a befolyt adományokból a rászoruló embereket támogassák.

Azért találta ki a programot, mert nagyon szeret kézműveskedni, ugyanakkor fontosnak tartja azt is, hogy a vásárra minél több ajándéktárgy készüljön. S mivel ő egyedül nem tud elegendő ajándékot készíteni, ezért szervezte meg a programot, a hozzá ­hasonló anyukák és gyerekek pedig nagyon örültek a kezdeményezésnek, amihez csatlakozni lehet. ­Beáta gyermekei eleinte csak a kézműveskedésben vettek részt, később azonban már a háttérmunkában is segítették édesanyjukat.

Ötleteket kutatnak fel és mintadarabokat készítenek, sőt ha kell, akkor utólag javítják vagy éppen akasztóval látják el az ajándékokat. Az asszony semmit nem erőltet rá a gyermekekre, akik maguktól mégis mindig csatlakoznak a programhoz. ­Beáta azért is tartja jónak a kezdeményezést, mert a kézműveskedés mindig advent elején van, egy héttel a jótékonysági vásár előtt, így a családok karácsonyát nem érinti. Az asszony nagyon hálás a férjének is, aki addig, amíg ő a plébánián a foglalkozást vezeti, vigyáz a legkisebb, autista gyermekükre. Nélküle a program nem létezhetne.

Már betöltötte a hetvenhetet Szigetvári Györgyné, a Kispesti Nagyboldogasszony Karitász vezetője, de 1990 óta töretlen lelkesedéssel irányítja a helyi csoportot és a dél-pesti régiós szervezetet is. Sokáig munka mellett tette – ápolónőként dolgozott vezető beosztásban –, az utóbbi években pedig nyugdíjasként segíti a rászorulókat. Közben a fia felnőtt, sőt megszületett az első unoka is. Amióta a gyerek kirepült a családi fészekből, a férje is sokat segít neki, így tud idősebb kora ellenére is hihetetlen munkát végezni. A

helyi karitászcsoport munkatársai Rozi néni vezetésével igyekeznek mindennap támogatni a rászorulókat, hat éve például vasárnaponként – máshol megmaradt – főtt, meleg ételt osztanak a bajba jutottaknak, és a munkát rendre Szigetvári Györgyné irányítja.

Adventben élelmiszercsomagokat osztanak a nehéz sorsú embereknek, akiket meghívnak egy ünnepségre, közösen gyertyát gyújtanak, velük együtt imádkoznak, és az emberek csak ezután kapják meg az adományokat. Rozika néninek van egy álma, amiről még nem tett le, szeretné egyszer szenteste zenés ünnepségen, egy vacsorával vendégül látni a környékbeli hajléktalanokat. Két nappal korábban így is rendre megvendégelik őket, de december 24-re ezt még nem sikerült megszervezni. Rozika néni ezt egy missziónak tekinti, mert fontosnak tartja, hogy Jézus Krisztus szeretetét közvetítsék az emberek felé.