– Én sem ismertem volna fel a helyében – mondta V. Ákos annak kapcsán, hogy Gajda Péter sem tudta beazonosítani Lacknert. A trükk végül bejött: a baloldal, Gajda és Lackner is nyert 2019 őszén a kerületben, utóbbi már füttyszó és tiltakozás közepette vette át a képviselői megbízatását.
Dől a lé
Lackner Csaba anyagi helyzete irigylésre méltónak tűnik egy átlagos önkormányzati képviselőhöz képest: százmilliós ingatlan, luxuskarórák, százezres bulik havonta többször, ventilátor előtt lóbált fehér poros zacskók, és tavasszal még egy új autóra is futotta az exszocialista politikusnak. V. Ákos a Hír TV kamerái előtt megerősítette, hogy hallott már a kispesti hangfelvételeken is elhangzott szisztémáról, amely szerint a pénzt nem a büdzséből veszik el, hanem külső vállalkozókon keresztül jön vissza. – Visszaosztott pénznek szokták nevezni – mondta. Ezekben az üzelmekben a Gajda alá tartozó Kránitz Krisztián és Lackner Csaba is részt vett – erősítette meg V. Mint ismert, Lackner korábban azzal hencegett társainak, hogy „akik a kerületi politikában nem keresik meg az évi százmillió forintot, azok hülyék”.
Kránitz kapcsán elmondta, hogy ő volt a legmohóbb mindannyiuk közül, ezért is „esett ki a kosárból”. Mint ismert, Kránitz Krisztián korábban a kispesti vagyonkezelő igazgatása mellett önkormányzati képviselő is volt 2019-ig a szocialista párt színeiben, ám a tavalyi választáson már nem indulhatott, mert Lackner szavai szerint „mindenki tudta a kerületben, hogy mennyit rakott zsebre”. A felvételeken Krinyóként emlegetett politikus megtarthatta állását a kispesti vagyonkezelő élén.
V. Ákos is megerősítette azt az információt, ami már a hangfelvételeken is elhangzott, hogy bizonyos vállalkozók azért segítették a kispesti baloldalt ezekben az ügyletekben, mert ha nem működtek volna együtt, akkor nem kaptak volna munkát. Így ezek az együttműködések csakis bizalmi alapon és hosszú távon működtek. Lackner esetében Somogyi László vállalkozó – aki egyébként Somogyi Lászlóné XIX. kerületi szocialista önkormányzati képviselő volt férje –, Kránitz esetében pedig Lakatos József volt ez a vállalkozó.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!