– Lassan három hét telt el azóta, hogy a magyar Országgyűlés megszavazta a koronavírus elleni törvényt – kezdte a Magyarország Kormánya Facebook-oldalán közzétett videóban Kovács Zoltán. Ez a törvény megadta, megadja azokat a kereteket, amelyek hatékonnyá tehetik a vírus terjedése elleni fellépést, és hatékonnyá teszik a védekezés azon elemeit és részeit, amelyeket a mindennapokban, hétről hétre tervezve az előttünk álló időszakban meg kell valósítani.
– A törvény elfogadása lehetőséget kínált volna az ellenzék számára is arra, hogy kivegye a részét, és a részesévé váljon ennek az erőfeszítésnek. Ők ezt megtagadták, más utat választottak. Az elmúlt három hét azt is bebizonyította, hogy az együttműködés helyett, gyakorlatilag minden egyes lépésünket támadják, megpróbálják ellehetetleníteni adott esetben. A magát ellenzékinek valló sajtó is ezt teszi – tette hozzá.
– Ezzel kell küzdenünk nap mint nap, együttműködés és összefogás helyett. De nekünk ettől függetlenül az a feladatunk, hogy ahogy eddig is tettük, gyakorlatilag január vége óta, amióta az operatív törzs létezik, hogy szisztematikusan lépésről lépésre a védekezés és az előttünk álló időszak minden elemét figyelembe véve tervezzük meg lépéseinket.
Kérjük Önöket, hogy figyeljék a munkánkat. Legyenek részesei annak az erőfeszítésnek, amellyel tovább lassíthatjuk a vírus terjedését – zárta szavait a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.