Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész egy lélegeztetőgép vásárlásával segíti az egészségügyet a koronavírus elleni hatékony védekezésben a betegek mielőbbi gyógyulása érdekében.
„Szeretet és összefogás otthonunkból!
Kedves Ismerőseim!
Jómagam is csatlakoztam a TV2 Neked énekelek című élő, nemzeti összefogásra buzdító televíziós jótékonysági gálájához. A rendhagyó műsorban bejelentettem, hogy egy lélegeztetőgép vásárlásával segítem a betegek gyógyulását a koronavírus elleni védekezésben, és arra kértem a honfitársaimat, tartsák be a rendkívüli veszélyhelyzet miatt elrendelt szabályokat. Köszönöm a műsorkészítőknek és a zenésztársaknak ezt rendkívüli estet, hogy kiálltak embertársainkért, országunkért. Külön köszönet Balázs Fecó Kossuth-díjas előadónak, és a szimfonikus zenekarom tagjainak, hogy szerepet vállalva az otthonról készült produkcióban A csönd éve volt című slágert előadhattuk egy egyedi, különleges produkcióban.
A műsorban tett szerepvállalásommal én is hálás köszönetemet fejeztem ki azoknak az orvosoknak, ápolóknak, egészségügyben dolgozóknak, akik minden egyes percben a frontvonalban, a kórházakban küzdenek embertársaink életéért. Köszönet jár a védekezésben dolgozó állami vezetőknek, a rendőröknek, a katonáknak, és az önkéntesnek, valamint a karitatív szervezeteknek, hogy segítséget nyújtanak a rászorulóknak. Ebben a nehéz helyzetben a legnagyobb esélyünk egészségünk és mások egészségnek a megőrzésére akkor van, ha összefogunk, mert az egész világot elborító járvány minden embert veszélyeztet. Tudom, hogy milyen nehéz, hogy ne látogassuk meg családtagjainkat, barátainkat, de most azzal tudunk hatékonyan segíteni, ha otthon maradunk, hiszen így meggátolhatjuk a vírus terjedését. A család és az egészség a legfontosabb a világon, éppen ezért a szeretet jegyében arra kérek mindenkit, ne kockáztasson, ne veszélyeztesse rokonait, embertársait, maradjanak otthon! Mi, magyarok összefogásunkkal sokszor bizonyítottuk már, hogyha kell, hegyeket tudunk megmozgatni. Most az legyen az összefogásunk tanúbizonysága, hogy betartjuk a rendelkezéseket, és ezzel megóvjuk embertársainkat!