Megérkezett szombaton Székelyföldre a magyar kormány egészségügyi védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket tartalmazó adománya.
Megérkezett Székelyföldre a magyar kormány egészségügyi adománya
Minden magyar felelős minden magyarért. A nemzeti közösségeket a határok túl is támogatja a kormány.
Ezeket az eszközöket
Hargita, Kovászna és Maros
megye egészségügyi intézményei között osztják szét. A magyar kormány 600 ezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet küld a Felvidékre, Erdélybe, Székelyföldre, Kárpátaljára, Szlavóniába a Mura-vidékere és a Vajdaságba. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány, eszközökkel is.
A magyar diplomácia vezetője elmondta: a határon túl élő magyar közösségeknek eszközbeli segítséget is nyújt a kormány, Magyarország azért tudja megtenni ezt, mert működik a Kína és Magyarország közötti légihíd és a kormány több mint 30 millió maszkot vásárolt már Kínából.
Közölte: szinte mindegyik határon túli magyar közösség megkereste a kormányt azzal, hogy rossz az ellátottság azokon a területeken, ahol élnek, egyes kórházak pedig a működési képességeik küszöbére értek a koronavírus jelentette kihívások miatt. Szijjártó Péter azt mondta:
az anyaországnak kötelessége a magyar emberek egészségét és életét megvédenie,
ehhez pedig szükséges, hogy az egészségügyi védekezés sikeres legyen.
A miniszter hozzátette: az elkövetkező hetekben is jelentős szállítmányok érkeznek Magyarországra Kínából, elősegítve az egészségügyi védekezés sikerét.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMegszólalt Sülysáp polgármestere a verőcei hajóbaleset áldozatairól + videó
Elmondta, hogyan derült ki, hogy az áldozatok között sülysápiak is vannak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Honvédségünk fejlesztése történelmi léptékű
A tárcavezető szerint minél inkább nagyobb a fenyegetés a szomszédban folyó háború miatt és a brüsszeli tárgyalóasztaloknál, annál több nyugalomra, józan belátásra és erőre van szükség.
Rosszul lett a kislány a buszmegállóban, kegyetlenül kifosztották
Kihasználták, hogy nem tud védekezni.
Békeidőben is elkötelezett honvédekre van szükség
Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntötte a Magyar Honvédség kötelékében szolgálókat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Hogyan tovább, Ferencváros?
Páros lábbal szálltak az énekesnőbe: "Tóth Anditól ezt a beállást nem tudom értelmezni"
Zelenszkij aggódhat: itt a németek véleménye Ukrajna támogatásáról
"Jobban illik hozzád" - hoppá, kit ölelget Tóth Gabi?
Bayer Zsolt felhívása + videó
Ilyennek látja Magyar Pétert a mesterséges intelligencia
A Stuttgart gólvágója beszólt az őt kinevetőknek: „Csak mondjátok: Bocsánat, Deniz, tévedtünk!”
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Megszólalt a verőcei hajóbaleset egyik áldozatának édesanyja
Drámai felvétel a Verőcénél tragikus balesetet szenvedett motorcsónak kiemeléséről + videó
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Címoldalról ajánljuk