Nincs idő további próbálgatásokra

Továbbra is az a legfontosabb cél, hogy a fertőzés görbéjét minél inkább ellaposítsuk, járatritkításaival Karácsony Gergely ebbe rondított bele – közölte Wintermantel Zsolt.

Magyar Nemzet Online
Forrás: facebook.com/wintermantel.zsolt2020. 04. 02. 13:56
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilenc évig voltam polgármester az újpestiek bizalmából. Szakmám szerint közlekedésmérnök vagyok, és jelenleg a BKK – Budapesti Közlekedési Központ igazgatósági tagja – írja közösségi oldalára feltöltött bejegyzésében Budapest IV. kerületének korábbi kormánypárti polgármestere.

Wintermantel Zsolt Facebook-posztjában leszögezi, hogy a budapesti közösségi közlekedésben kialakult elfogadhatatlan, az utasok egészségét közvetlenül fenyegető veszély miatt ma ismét kezdeményezte a BKK igazgatóságának haladéktalan összehívását.

– A főpolgármester gyakorolja a BKK tulajdonosi jogait és ő felel a város működéséért, így feltétlenül szükséges, hogy részt vegyen az ülésen. Mondja el, hogy a Fővárosi Operatív törzsben hogyan alakulhatott ki ez, a járvány terjedését nemhogy gátló, hanem felgyorsító álláspont? Tisztelettel kérem a Főpolgármestert: ezúttal ne panaszkodjon, ne hárítsák másra a felelősséget, ne kibúvókat keressen, ne okolja se a Kormányt, se Tarlós Istvánt, se a budapestieket, hanem adjon egyenes válaszokat a jogos kérdésekre! – írja a kormánypárti politikus.

Fidesz: A főpolgármester emberéletekkel játszik

Láng Zsolt, a kormánypárt fővárosi frakcióvezetője szerint, ameddig Karácsony Gergely egyetlen nap leforgása alatt végighaknizta a személyéhez lojális médiumokat, hogy ha nem vezetheti rendeleti úton, egy személyben Budapestet, akkor emberéletek kerülhetnek veszélybe, aközben tisztán látszik, hogy saját rossz intézkedéseit sem képes korrigálni.

Az elmúlt hetekben az állampolgárok felelős viselkedésének köszönhetően sikerült szabályozott keretek között tartani a koronavírus járványt. Pár napja a tömeges fertőzések szakaszába léptünk, de továbbra is az a legfontosabb cél, hogy a fertőzés görbéjét minél inkább ellaposítsuk. Ebbe rondított bele Karácsony Gergely a tegnapi napon bevezetett járatritkításokkal. Szerdai és csütörtök reggeli posztja sokat elárul tájékozatlanságáról. 10 százalékos kihasználtságot emleget, csakhogy ez akkor lenne igaz, ha normál helyzet lenne. Akkor egy jármű kapacitását a szabványok szerint úgy számítják, hogy egy négyzetméteren 4 utas utazik. De most világjárvány van és ha legalább 1 méter távolságot akarnánk tartani, akkor négyzetméterenként 1 fő lehetne maximum a 4 helyett! Így az a 10 százalék máris 40 százalék! Ha pedig azt vesszük, hogy az ideális két méter távolság lenne, akkor ez még jóval magasabb arány lenne, csúcsidőben a normál menetrendet kellene tartani – sorolja a tényeket Wintermantel Zsolt.

A helyzet komoly. Világjárvány idején nem lehet a polgárokkal kísérletezni. Félő, hogy a tegnapi és mai zsúfoltságok miatt jelentősen meg fog ugrani a megbetegedések száma, hisz hiába próbálnak megfelelő távolságot tartani az utasok egymástól, a ritkán közlekedő, ezért tömöttebb járműveken erre nincs lehetőségük! – teszi hozzá a Fidesz fővárosi politikusa.

– Tegnapi kezdeményezésem ellenére a BKK Igazgatótanácsa csak informális értekezletet tartott, ahol tájékoztatást kaptunk a mára tervezett intézkedésekről. Erről már a Főpolgármester is beismerte, hogy hibás, és kevés! Nincs idő további próbálgatásokra. Ezért kezdeményeztem, hogy haladéktalanul tartson formális ülést a BKK Igazgatósága, melyen vegyen részt a teljes közgyűlési jogkörrel rendelkező Főpolgármester is! – olvasható Wintermantel Zsolt bejegyzésében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.