Ismét kibújt a szög a zsákból – Varga Judit helyrerakta az EB alelnökét

Pár hétig úgy tűnt, hogy Věra Jourová az Európai Bizottságtól elvárható függetlenséggel foglakozik a magyar jogszabályokkal.

Forrás: Facebook2020. 05. 10. 13:54
Print
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét kibújt a szög a zsákból. Pár hétig úgy tűnt, hogy Věra Jourová az Európai Bizottságtól elvárható függetlenséggel foglakozik a magyar jogszabályokkal – kezdi bejegyzését közösségi oldalán Varga Judit. Ez a liberális fősodorban pár pillanatra okozott is némi bénultságot, hisz nem tudtak mit kezdeni azzal a brüsszeli megállapítással, hogy a magyar koronavírus törvény nem ellentétes az uniós joggal és nincs szükség Magyarország elleni uniós eljárásra. Sokáig persze nem tűrhették ezt az új hangot és pártatlannak tűnő eljárást, ezért a hálózat nyilvánvalóan még nagyobb nyomás alá helyezte a szereplőket, aminek az első eredménye Jourová tegnapi Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúja, amelyben egyrészt próbál mentegetőzni a magyar koronavírus törvénnyel kapcsolatos korábbi álláspontja miatt, másrészt nyíltan fenyegetőzik az uniós pénzek megvonásával, harmadrészt visszatér ahhoz a jól ismert módszerhez, hogy ha a konkrét jogszabályokba nem tudnak belekötni, akkor arról kezdenek értekezni, hogy kontextusban kell vizsgálni, hogy mi történik hazánkban.

Az igazságügy miniszter így folytatja posztját: Magyarországon élő embereknek talán kommentálnom sem kell alelnök asszony azon szürreális mondatait, miszerint Magyarországon a médiát megbénítják és a rémhírterjesztéssel kapcsolatos új büntetőjogi tétel öt év börtönnel fenyegeti az újságírókat, akik számára ez óriási pszichológiai nyomást jelent. Az viszont sokat mondó kijelentés Jourová részéről, hogy a magyar helyzet követésére kapcsolatot tart fenn a magyar újságírókkal és a civil szervezetekkel, és csak bátorítani tudja az újságírókat, hogy tegyenek jogi lépéseket, ha megvádolják őket. Kérdés persze, hogy mennyire megalapozott információkat kaphat a magyarországi helyzetről a “kapcsolataitól”, ha olyan megállapításokra ragadtatja magát, hogy Magyarországon olyan félelmetes a légkör, amelyben a véleménynyilvánítás szabadsága nem is létezhet. Vajon mit szól ehhez az index.hu, 444.hu, 24.hu, hvg.hu, hirklikk.hu, és társaik? Akkor ők hova álljanak?

Věra Jourová tagadja, hogy megvédte volna a magyar vírustörvényt

Napokkal a Magyarországról szóló EP-vita előtt az Európai Bizottság liberális alelnöke, Věra Jourová visszatáncolt a magyar vírustörvényt védő szavaitól: a cseh politikus a német Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott, ma megjelent terjedelmes interjújában már azt mondta: ő sosem jelentette ki, hogy a magyar szabályozás összeférne az uniós joggal. – Ezek nem az én szavaim voltak – válaszolta az újságíró felvetésére, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök nemrég szintén Jourová Magyarországot védő mondataival érvelt. – Én azt gondolom, hogy amennyiben a magyar törvény megalkotásának kontextusát, az elmúlt években történteket nézzük, nagyon is van ok az aggodalomra – hangoztatta Jourová, példaként említve, hogy szerinte a rémhírterjesztésről szóló szabályozás óriási nyomást jelent a magyar újságírókra.

A FAZ interjújában szinte annak teljes hosszában a lengyelországi és magyarországi helyzetről kérdezik az uniós biztost. Hazánkkal kapcsolatban a fentiekkel ellentmondásos módon közli azt is: jelenleg nincs jogalap ahhoz, hogy a bizottság a rendkívüli intézkedések miatt indítson eljárást Magyarországgal szemben. „Hangsúlyozom, jelenleg” – mondja az alelnök, aki szerint a bizottság „különös figyelmet fordít” Magyarországra. Elárulja azt is, hogy állandó kapcsolatban van magyar civil szervezetekkel és hazai újságírókkal – ez alapján egy félelmetes, a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó légkört érzékel hazánkban. „Meggyőződésem, hogy a magyarok és a lengyelek nem akarnak mindenható államot” – mondja, és az interjú egy másik részében kifejti: természetesen a magyarok és a lengyelek választják meg a kormányaikat. – Mi liberális demokraták pedig feltehetjük magunknak a kérdést: mit csinálunk rosszul ezekben az országokban? – teszi hozzá.

Jourová friss kritikája azután hangzott el, hogy az elmúlt hetekben látszólag nem talált fogást a magyar szabályozáson és ennek több alkalommal hangot is adott. Először április közepén a cseh köztelevízióban azt mondta: „Egyelőre nem aggódom. Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel”.

„Ha elolvassuk a magyar koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, semmi olyat nem találunk benne, amely okot adna kötelezettségszegési eljárás indítására” ; „Én magam már nagyon alaposan elolvasta a magyar jogszabályt. Egyelőre. Hangsúlyozom, hogy egyelőre nincs szó ilyen eljárásról” – mindezt már április végén, Brüsszelben mondta magyarügyben.

Orbán Viktor miniszterelnök pedig a múlt héten az Európai Néppárt tagpártjainak küldött levelében idézte a liberális Jourovát. „Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, aki nem vádolható azzal, hogy Magyarország iránt elfogult lenne, ráadásul másik pártcsaládot képvisel, már több alkalommal kijelentette, hogy a magyar törvény, amely szabályozza a kormány különleges hatásköreit a veszélyhelyzet alatt, nem ütközik európai uniós jogszabályokba” – írta a kormányfő.

A vírustörvény körüli kedélyek bizonyára a jövő héten sem csillapodnak, az Európai Parlament ugyanis szerdai ülésnapján vitatja meg a hazai rendkívüli intézkedések ügyét. A testület határozatot nem fogad majd el a magyar kérdésben. (Judi Tamara, Brüsszel)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.