Varga Judit a közösségi oldalán méltatta az EU-csúcson elért magyar és lengyel sikereket.
– Hatalmas sikert ért el tegnap Brüsszelben a magyar és a lengyel miniszterelnök, több szempontból is – kezdte a miniszter a Facebookon.
– Egyrészt az Európai Tanács számos tagállam, az Európai Parlament és a Bizottság, valamint a nemzetközi álcivil hálózatok óriási nyomása dacára hozott olyan döntést, ami gyakorlatilag a magyar és lengyel álláspont átvételét jelenti. – Másrészt sikerült a legnagyobb nemzetközi nyilvánosság előtt megálljt parancsolni a két nemzet becsületét és méltóságát ért folyamatos és nemtelen támadásoknak. Az 1956-os forradalom és a Szolidaritás mozgalom örökösei nincsenek rászorulva arra, hogy mások kioktassák őket a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok fontosságáról – hangsúlyozta.
– Mindez természetesen nem sikerülhetett volna a példás magyar-lengyel összefogás és a V4 mintaszerű együttműködése nélkül – tette hozzá.
– Hétfői varsói utam megerősítette azt a meggyőződésemet, hogy a magyar-lengyel együttműködés szilárd alapokon nyugszik. Ez az együttműködés biztos hátteret nyújt ahhoz, hogy bizakodva vehessük fel a küzdelmet bármilyen politikai ellenféllel szemben.
– Az interjú többi része a holnapi Magyar Nemzetben olvasható – zárta szavait az igazságügyi miniszter.