Az antiszemitizmus mint fenyegetés, mint vád és leselkedő veszély mindig is politikai fegyver volt a baloldal kezében. Valójában soha sem érdekelte őket a zsidóság sorsa, gyakran még azokat sem, akik maguk is zsidók voltak – lásd Karinthy Ferenc híres naplóbejegyzését a „pesti zsidó újságírókról”, akik gyalázzák Izraelt. S ezzel a Karinthy-idézettel meg is érkeztünk a lényeghez. Amikor sok-sok évvel ezelőtt egy cikkemben felidéztem ezt a mondatot, azonnal rám szabadult a baloldali sakálfalka, hogy micsoda antiszemita vagyok én, ez már aztán tűrhetetlen. És ne felejtsük – ha kell, hát leírom hetente –, a rendszerváltástól egészen addig, ameddig Heller Ágnes rá nem ütötte a kóserpecsétet Vona Gáborra, az volt a mantra, hogy aki Izraelt bírálja, az antiszemita. „A modern antiszemitizmus az Izrael-ellenesség” – adták ki a jelszót azok, akik 1989-ig Izraelt gyalázták. És antiszemita lett itt mindenki, az MDF-től a Fideszig, Csurkától Semjénig (bizony, akkoriban elég volt az antiszemitizmus vádjához annyi, hogy valaki szakállas bácsikról beszéljen), s ha éppen nem akadt elegendő és főleg elég félelmetes antiszemita, akkor gyorsan hozattak egyet-egyet, lásd Szabó Albert vagy Bácsfi Diána.
Hiába nézi szexuális tárgynak a nőket Magyar Péter, a liberális szervezetek hallgatnak
Deutsch Tamás is megszólalt a Tisza Párt elnökének újabb botránya kapcsán.