Mindkét fél igyekezett újabb és újabb adományokkal híveket, és fegyveres összecsapásokkal egyre nagyobb terület felett uralmat szerezni magának, s természetesen diplomáciai úton külső szövetségeseket keresni. Miközben Károly belső tábora lassan növekedni kezdett, 1303 májusában VIII. Bonifác pápa (1294–1303) is elismerte Károly Róbert jogigényét a magyar koronára, Lászlót pedig eltiltotta a magyar királyi cím használatától. II. Vencel cseh király 1304 júniusában sereggel Magyarországra jött, hogy fiát támogassa, de miközben 1304. augusztus 24-én Károly Róbertnek sikerült szövetségre lépnie Pozsonyban Habsburg Rudolf osztrák herceggel (1282–1307) is, fia helyzetét egyre kilátástalanabbnak látva, az ország kormányzását Kőszegi Istvánra bízva, fiát a Szent Koronával és a koronázási jelvényekkel együtt Csehországba vitte.
Károly Róbert Albert német királlyal (1298–1308) és más szövetségeseivel még ez év őszén betört Csehországba, a koronát azonban nem sikerült visszaszereznie. Vencel csak apja 1305. június 21-én bekövetkezett halála után volt hajlandó lemondani arról, miután elfoglalta a cseh és lengyel trónt. 1305. augusztus 18-án békét kötve Albert német királlyal, megígérte a koronázási jelvények visszaadását, s lemondott a magyar királyi címről. A Szent Koronát azonban mégsem Károly Róbertnek, hanem saját szövetségesének, Ottó bajor hercegnek – aki anyai ágon szintén az Árpád-ház sarja volt – adta át, aki a Kőszegiek támogatásával hamarosan Magyarországra indult, hogy ott megkoronáztassa magát.
Bár Vencel, aki Magyarországon 1301–1305-ig királynak nevezte magát, lemondott a magyar trónról, s nem sokkal később, 1306. augusztus 4-én el is hunyt, I. Károlynak újabb ellenféllel kellett szembenéznie.
Dr. Teiszler Éva tudományos munkatárs, Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!