Történelem: 715 éve mondott le Vencel a magyar trónról

A lemondott király a Szent Koronát nem Károly Róbertnek, hanem saját szövetségesének, Ottó bajor hercegnek adta át.

Vencel király ábrázolása a Thuróczi-krónikában Forrás: János Thuróczy - Chronica Hungarorum (wikipédia)

A Magyarságkutató Intézet honlapján elérhető történelmi visszatekintés szerint III. András magyar király (1290–1301) halálát már a kortársak is korszakos jelentőségűnek tekintették. Ákos nembeli István nádor egy 1303-ban kelt oklevelének elhíresült mondatai szerint: „Miután meghalt András, Magyarország jeles királya… az utolsó aranyágacska, amely atyai ágon Szent István királynak, a magyarok első királyának nemzetségéből… sarjadt… [az ország népei] azon gondolkoztak: hogyan és miképpen találhatnának maguknak az isteni kegyelem gondoskodása folytán a szent király véréből származó új uralkodót.”

Választék volt bőven, hiszen az évszázadok során az Árpád-dinasztia leányai minden addig valamilyen jelentőségre szert tett európai uralkodócsaládba beházasodtak, utódokat hagyva maguk után. E leszármazottak közül jelentkezőben sem volt hiány, s a tartományúri megosztottságban élő Magyar Királyságban a lehető legnagyobb hatalom megszerzésére törekvő oligarchák saját reménybeli előbbre jutásuk érdekében döntöttek egyik vagy másik jelölt mellett.

Vencel király ábrázolása a Thuróczi-krónikában
Fotó: János Thuróczy – Chronica Hungarorum (wikipédia)

Az aspiránsok közül leggyorsabban cselekvő I. (Anjou) Károly (1301–1342) már túlesett első – noha nem törvényes – koronázásán, amikor a magyar főpapok és bárók egy csoportja II. Vencel cseh (1278–1305) és lengyel királyhoz (1300–1305) díszes küldöttséget menesztett Csehországba. Krónikás hagyomány szerint a magyarok neki ajánlották fel a magyar trónt, de ő azt nem akarta elfogadni, hanem IV. Béla (1235–1270) ükunokáját, III. András király leányának a jegyesét, azaz a saját „fiát átadta a magyaroknak természetes királyukként egy bizonyos Godin nevű faluban… Azok pedig írásos szerződést készítettek, és hűségesküvel megerősítve egyhangúlag elfogadták őt. Ezután hangosan a Te Deum laudamust zengve Fehérvárra, a királyi városba vonultak, ahol János kalocsai érsek… tiszteletteljesen megkoronázta őt.”

Vencel 1301. augusztus 27-én történt megkoronázásával előállt tehát az a helyzet, hogy az országnak két királya is volt, de koronázása hiányossága miatt egyik sem volt törvényes uralkodó. A magyar krónikás hagyomány szerint ugyanis „az említett király, akit a magyarok Lászlónak hívtak, Budán élt már, a bárók egyetlen várat, semmiféle hatalmat vagy tisztséget, semmiféle királyi jogot nem adtak meg neki, ahogyan a gyermek Károlynak sem; de az ország egyik része Károlyt, a másik Lászlót szólította királynak, de csak névleg, nem ténylegesen, a királyi hatalom vagy felség elfogadásával.”

III. Vencel ábrázolása az iglaui Chronicon aulae regis-ben. Másolta: Tull Ödön. A kép forrása: mek.oszk.hu

Mindkét fél igyekezett újabb és újabb adományokkal híveket, és fegyveres összecsapásokkal egyre nagyobb terület felett uralmat szerezni magának, s természetesen diplomáciai úton külső szövetségeseket keresni. Miközben Károly belső tábora lassan növekedni kezdett, 1303 májusában VIII. Bonifác pápa (1294–1303) is elismerte Károly Róbert jogigényét a magyar koronára, Lászlót pedig eltiltotta a magyar királyi cím használatától. II. Vencel cseh király 1304 júniusában sereggel Magyarországra jött, hogy fiát támogassa, de miközben 1304. augusztus 24-én Károly Róbertnek sikerült szövetségre lépnie Pozsonyban Habsburg Rudolf osztrák herceggel (1282–1307) is, fia helyzetét egyre kilátástalanabbnak látva, az ország kormányzását Kőszegi Istvánra bízva, fiát a Szent Koronával és a koronázási jelvényekkel együtt Csehországba vitte.

Károly Róbert Albert német királlyal (1298–1308) és más szövetségeseivel még ez év őszén betört Csehországba, a koronát azonban nem sikerült visszaszereznie. Vencel csak apja 1305. június 21-én bekövetkezett halála után volt hajlandó lemondani arról, miután elfoglalta a cseh és lengyel trónt. 1305. augusztus 18-án békét kötve Albert német királlyal, megígérte a koronázási jelvények visszaadását, s lemondott a magyar királyi címről. A Szent Koronát azonban mégsem Károly Róbertnek, hanem saját szövetségesének, Ottó bajor hercegnek – aki anyai ágon szintén az Árpád-ház sarja volt – adta át, aki a Kőszegiek támogatásával hamarosan Magyarországra indult, hogy ott megkoronáztassa magát.

Bár Vencel, aki Magyarországon 1301–1305-ig királynak nevezte magát, lemondott a magyar trónról, s nem sokkal később, 1306. augusztus 4-én el is hunyt, I. Károlynak újabb ellenféllel kellett szembenéznie.

Dr. Teiszler Éva tudományos munkatárs, Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont