– Budafok labdarúgócsapata több évtized után újra az élvonalban szerepel. Büszkék rá?
– Fontos várospolitikai küldetésünk, hogy Budafok-Tétény két dologról legyen mindenképpen felismerhető: az egyik a pezsgő és a bor, a másik a kultúra. Testnevelő tanár vagyok, és megtanultam: a kultúrának szerves része a sport is. Magyarországon a labdarúgás a legnépszerűbb sport, így mi is eljutottunk egyfajta csúcspontra azzal, hogy újra NB I-es csapatunk van. Nagyon büszkék lehetünk a klub múltjára is, az 1945–46-os bajnokságon, amikor utoljára NB I-ben játszottunk, Sebes Gusztáv az Aranycsapat későbbi kapitánya volt a vezetőedző. Az Aranycsapat játékosai közül nálunk játszott Zakariás és Csordás, de később a Budafok játékosa volt Esterházy Márton és Noskó Ernő is. Edzőként Mészöly Kálmánt említeném. A magyar labdarúgás emblematikus alakjai fordultak meg nálunk, és most nagy örömmel tölt el, hogy újra első osztályú csapatunk van.
– Meccsekre jár ki?
– Eddig az összes első osztályú meccsen kint voltam. Igyekszünk az idegenbeli meccsekre szurkolói buszokat biztosítani. Legutóbb például Újpestre menet, államfőknek kijáró élményben volt részünk. Motoros rendőrök vezettek fel, és ezt szurkolóként, átlagemberként nagyon élveztük. Köszönjük nekik ezúton is. Amikor itthon, házigazdaként játszunk, a díszvendégeket köszöntöm a páholyukban, de a kezdő sípszó után rohanok a saját bérletes helyemre szurkoló csoportjaink, a Promontor Ultras és a Budafoki Műkedvelők közé. Sebes Gusztáv idejében Budafoki Műkedvelőknek hívták a csapatot, innen az érdekes elnevezés.
– Gondolom, hogy ilyenkor leveszi magáról a polgármesteri kabátot és teli torokból szurkol.
– A kiabálós szurkolás kicsit távolabb áll tőlem, inkább „szakértői elemzés” zajlik körülöttem, de azért van olyan fokú érzelmi töltöttségük ezeknek a meccseknek, hogy néha teli torokból biztatom a csapatot. Nem én vagyok a vezérszurkoló, ezt meghagyom Lukács Miklósnak és Záborszky Mikének, de azért nem öltönyben megyek, hanem a fekete-piros csapatpólóban.