Burány Sándor (Párbeszéd) napirend előtti felszólalásában arról beszélt az Országgyűlésben, hogy már a kormány szakemberi is bevallják, hogy túl keveset tesztelnek, mert nincsen több kapacitás. – A tesztelés és a fertőzés arányában is lemaradunk Európától – hangoztatta Burány, aki viszont elismerte, hogy a halálozási arány valóban jó Magyarországon. A politikus úgy vélte: a kormány azért vásárolt rengeteg lélegeztető gépet, mert „brutális járványra” készül.
Válaszában a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kitért a hétvégi időközi választásra. – A jó és a rossz jelöltjének a küzdelmét láttuk, ráadásul a jó győzött Koncz Zsófia személyében – mondta Orbán Balázs. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a baloldal az összefogás szóval akarta elfedni, hogy egy antiszemita jelölt mögé sorakozott fel a hatalom megszerzése érdekében. – Hogyan lehet komolyan venni a védekezéssel kapcsolatos kritikáját, amit nem az emberek érdekében, hanem csak hatalomvágyból fogalmaz meg? – kérdezte az államtitkár emlékeztetve arra: a baloldal korábban kevesellte, most pedig sokallja a lélegeztető gépek számát.