– Teljes határozottsággal mondom, hogy igen: van és lesz elég kórházi ágy – mondta Kásler Miklós az Életközelben című műsor legújabb adásában, ahol az új gyorstesztek bevezetése mellett beszélt az orvosok átirányításáról, majd október 23. kapcsán nemzeti összefogásra buzdított.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elmondta, hogy a betegek elhelyezésének legfontosabb rendezőelve az, hogy minél kevesebb kórházba kerüljenek fertőzöttek.
A miniszter közölte: a PCR-teszt mellett a mentők már antigénalapú gyorsteszteket is használnak, ami 15 perc alatt eredményt mutat. Ez azt jelenti, hogy még a kórházba érés előtt kiderül a szállított személyről, hogy fertőzött-e, így a kórházban már rögtön az ellátás helyére lehet vinni – tette hozzá.
Kásler Miklós a kórházi ágyak számával kapcsolatban újfent leszögezte: van és lesz elég kórházi ágy. A betegek elhelyezése tervszerűen történik, melynek legfontosabb rendezőelve az, hogy elkerüljék a kórházakban kialakuló fertőzési gócokat. A kórházakat három lépcsőben léptetik be a járvány elleni küzdelembe, melynek harmadik fázisa az összes kórházi ágy húsz százalékának felhasználása – mondta, s emlékeztetett: a kórházi ágyak 47 százalékán jelen pillanatban sem fekszik beteg.

Az orvosok átirányításáról elmondta: ez a szám rendkívül csekély, még az intenzív terápiás orvosok esetében sem éri el a másfél százalékot. Az átvezénylés folyamata megterhelő, de az orvosi foglalkozás azért hivatás, mert áldozatokat igényel, és az orvos áldozatokat hoz. Ez a klasszikus orvosi tradíció – mutatott rá.
Az október 23-ai évforduló közeledtével emlékeztetett: 1956-ban a nemzet rendkívül fegyelmezetten, képességeinek és gondolkodásának legnemesebb tartalmait mutatta fel. Mi most azt tehetjük, hogy távolságot tartunk, maszkot viselünk, kerüljük a tömegeket, fegyelmezetten viselkedünk. Így foghatunk össze a nemzetért.