Az amerikai külügyminisztérium 204 millió dollárt különített el annak az Ankawa Charitable Association nevezetű iraki segélyszervezetnek, amely az Erbíl környékén tartózkodó keresztény menekülteket segíti – írja a vasarnap.hu. Az erbíli helyzet rendezéséhez – ahol 2014-ben az Iszám Állam offenzívája miatt keresztény menekültek voltak kénytelenek elhagyni otthonukat – a Hungary Helps program keretében Magyarország is jelentős támogatásokkal járult már hozzá. Erbíl Ankawa nevű külvárosában viszont továbbra is legalább kétezer-ötszáz keresztény család él bizonytalan körülmények között, amely családok támogatásához – magyar mintát követve – most az Egyesült Államok is szeretne hozzájárulni.
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár a Facebookon közzétett bejegyzésében adott hangot örömének:
minden magyar büszke lehet arra, hogy a világ vezető nagyhatalma éppen a mi példánk nyomán nyújt segítséget az iraki üldözött keresztényeknek.
Hozzátette, hogy a program a magyarok szolidaritásának köszönhetően immár nemcsak nemzeti küldetés, hanem a nemzetközi cselekvés mintája is lett.
Az amerikai vezetők, többek között Mike Pence alelnök, sőt maga Donald Trump amerikai elnök is elismerősen nyilatkozott a magyar humanitárius programról, méltatva hazánk erőfeszítéseit, amit az üldözött keresztények megsegítéséért vitt véghez. Így 2018 decemberében amerikai–magyar együttműködési megállapodás született a USAID – ami a kezdetektől mintaként tekintett a Hungary Helps programra – és a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkársága között azért, hogy az üldözött vallási és etnikai kisebbségek hazatérését és közösségeik helyreállításait elősegítsék Észak-Irak azon részein, amelyek az Iszlám Állam uralma alól szabadultak fel.

Fotó: Facebook
Magyarország 2017 elején indult humanitárius segítségnyújtási keretprogramja hetvenezer válságövezetben élő embernek nyújtott eddig segítséget.
A Hungary Helps elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a fegyveres konfliktusok ártatlan elszenvedőinek a szülőföldön való megmaradását, vagy a mielőbbi visszatérését, de természeti és emberek okozta katasztrófák esetén is biztosított már támogatást. A Közel-Keleten – Irak mellett – Szíriában, Jordániában, Libanonban, Izraelben és Palesztinában, de Ázsiában és Afrikában is hajt végre projekteket, továbbá Albániában vagy Ukrajnában is segített már.