Hajléktalanokat segítő programot harcolt ki a Fidesz a fővárosban
A főpolgármester azt sem tudja, hányan élnek Budapest utcáin – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.
A főpolgármester azt sem tudja, hányan élnek Budapest utcáin – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.

A rendhagyó mintaprogramban a legsérülékenyebb társadalmi csoportokat karolják fel.

Az Egyesült Államok a magyar humanitárius segélyprogram mintája alapján fogja támogatni az iraki üldözött keresztényeket.

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: a településen napelemparkot létesítenek a jövő év első felében, és ennek bevételei nyújtanak majd fedezetet szociális kiadásokra.
A program célja, hogy a hátrányos helyzetű térségben minden generáció egészsége javuljon, az ellátás minősége fejlődhessen és nagyobb hangsúlyt kapjon a megelőzés – mondta az államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Azért mindennek van határa.

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Öt kérdés december 25-ével kapcsolatban.

Területenként változó, mennyi idő múlva érzékelhető a békekötés pozitív hatása
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.