Tegnap két győzelmet is sikerült elkönyvelni, győzött a labdarúgó válogatott, de ennél is fontosabb, hogy Koncz Zsófia nyert az időközi választáson – mondta Simicskó István a parlamentben, és gratulált az új képviselőnek. Soha ilyen jó eredményt nem ért el a Fidesz–KDNP a körzetben – emlékeztetett a KDNP frakcióvezetője. A baloldal koalíciója elbukott, hiszen egy nyíltan antiszemita, agresszív, másokat fenyegető és alkalmazottait ki nem fizető jelölt mögé sorakoztak fel – mondta Simicskó István. A KDNP politikusa szerint az ellenzék azért is bukott el, mert a Fidesz egykori képviselőjének, Koncz Ferencnek a munkáját nem felejtették el a választók, és bíztak benne, hogy lánya továbbviszi, amit ő elkezdett.
Viszontválaszában Fónagy János gratulált Koncz Zsófiának, hogy egy olyan körzetben tudott nyerni, ami soha nem volt egyszerű. Most viszont 51 százalékot szerzett Koncz Zsófia, a teljes baloldal pedig csupán 46-ot. Mindez azt mutatja, hogy a választók nem vevők a pénzéhes összefogásra és a Gyurcsány, Fekete-Győr, Márki-Zay és Kunhalmi által fémjelzett ellenzéki politikára – állapította meg a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár.